Kiszervezési versenyelőnyben a régiónk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBudapestnek és Prágának nem Sanghajjal vagy Újdelhivel kell versenyeznie, hanem az olcsóbb bérű és megfelelő számú szakembert kínáló magyar, cseh vidéki városokkal írja a Világgazdaság.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) felmérése szerint a kiszervezési szolgáltatások (kutatás-fejlesztés, HR, informatika, beszerzés, elemzés stb.) világpiaca évi 40-50 milliárd dollárt tesz ki, és ez az érték évente 30 százalékkal nő. Ennek oka, hogy a szakértők szerint a nagyvállalatok eddig a kiszervezési lehetőségek mindössze 35 százalékával éltek.
A londoni kutatóintézet három tényezővel magyarázza térségünk országainak jó pozícióját. Először is azzal, hogy az amerikai és brit vállalatok után mára a németek, a franciák és a skandinávok is felfedezték a kiszervezésben rejlő lehetőségeket, és nagy súlyt helyeznek a nyelvi készségekre, illetve a földrajzi és kulturális közelségre. Ez egyértelműen Kelet-Közép-Európa mellett szól. A McKinsey tanácsadó cég például nemrég közölt egy listát, amely szerint egy német cég szempontjából Cseh-, Magyar- és Lengyelország egyaránt vonzóbb célpont Indiánál vagy Kínánál.
A közép-kelet európai régió mellett szól az is, hogy itt nem gond megfelelő számú jól képzett, európai nyelveket ismerő szakembert találni, ezzel szemben az indiaiak csak angolul beszélnek, a kínaiak sokszor angolul sem. A harmadik tényező az, hogy a tevékenységek kiszervezésében élenjáró multinacionális cégek globális szolgáltatóközpont-hálózat kialakítására törekszenek, tehát nem elégszenek meg azzal, hogy a legolcsóbb országban fenntartanak egy ilyen lerakatot.
Ennek fényében az EIU azt jósolja, hogy Budapestnek és Prágának nem Sanghajjal vagy Újdelhivel kell versenyeznie, hanem az olcsóbb bérű és megfelelő számú szakembert kínáló magyar, cseh vidéki városokkal.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?