Közel egy százalékkal nőtt a munkanélküliségi ráta
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA foglalkoztatottak száma, hasonlóan az egy évvel korábbihoz, 3 millió 898 ezer volt, a munkanélküliek száma 43 ezerrel 318 ezerre nőtt a 2005 november2006 januári időszakban.
Kapcsolódó témák
1,4 százalékkal több a regisztrált munkanélküli
Gyurcsány: előrehozott nyugdíjat az 55 éves munkanélkülieknek
Deutsch: az MSZP a munkanélküliség pártja
Ez 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, szemben az egy évvel korábbi 6,6 százalékkal közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A tavaly október és december közötti időszakban a munkanélküliek száma a bázishoz képest 47 ezerrel 310 ezerre emelkedett, a munkanélküliségi ráta 7,3 százalék volt. A foglalkoztatottak száma 3,916 millió, míg 2004 hasonló időszakában 3,909 millió volt.
Egy évvel ezelőtt, a 2004 november2005 január közötti időszakról a hivatal azt közölte, hogy 31 700-zal nőtt a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest. A munkanélküliségi ráta 6,6 százalék volt, 0,8 százalékponttal nőtt egy év alatt. A foglalkoztatottak száma 3,89 millió, 2003. november és 2004. január között 3,918 millió volt.
Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő decemberben az EU-15 országaiban 7,5 százalék, az EU-25-ben 8,4 százalék, Magyarországon 7,2 százalék volt fűzi hozzá a KSH.
A 2005. november2006. januári időszak átlagában a 1574 éves népesség 54,6 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A munkanélküliek 19,8 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 1524 éves korosztályból kerül ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18,8 százalék volt, némileg magasabb, mint az előző év azonos időszaki. A munkanélküliek 45,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez 0,8 százalékponttal több, mint tavaly ebben az időszakban. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,2 hónapnak felelt meg.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?