kapubanner for mobile

Lakáshitel támogatás: teljes dokumentáció április 15-ig

Ha egy munkáltató tavaly adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2017. április 15-ig - munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig - kell összeállnia a munkáltatónál az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációnak - írta Fata László cafeteriaszakértő.

Amennyiben valaki kiszervezte egy hitelintézetnek az adómentesség több kritériumának ellenőrzését, úgy ő majd ezekről egy hitelintézeti igazolást kap. Ha önállóan végezte, akkor nála kell, hogy meg legyen minden kritérium rendeletnek megfelelő dokumentációja.

Fata László cafeteriszakértő szerint remélhetőleg ez sokaknál már teljes egészében megvan, hiszen előre könnyebb összeszedni, mint utólag. Megjegyezte: a folyósító bankok igazolása január 31-ig megérkezett, közben a folyószámlára történő utalás esetén is összegyűlhetett a cél szerinti felhasználás igazolása - pl. tavalyi folyószámla kivonatok.


Mit kell tenni a dokumentumokkal?



Ha minden dokumentumunk beérkezett és ezek alapján adómentes a tavalyi támogatás, akkor csak annyi a dolgunk, hogy lefűzzük és megőrizzük ezeket.
Külön "adóbevallást", bejelentést nem kell erről tenni a NAV felé - írta Fata László.

Ha azonban kiderül, hogy az adott juttatás egy része vagy egésze nem adómentes, akkor a lakáscélú munkáltatói támogatás 20 százalékkal növelt összegben a támogatásban részesült magánszemély munkaviszonyból származó jövedelmének minősül.

E jövedelem megszerzésének időpontja a támogatás folyósításának évét követő év május hónapja. Így ennek megfelelően kell majd bevallani, megfizetni az adóját.

Cafeteriatrend
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk