kapubanner for mobile

Látogatói rekord dőlt meg az Educatio szakkiállításon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A csütörtöktől szombatig tartó eseményen 150 kiállító kínálatával ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Látogatói rekord született a legnagyobb hazai felsőoktatási seregszemlén, 60 ezer diák vett részt múlt csütörtöktől szombatig a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kedden az MTI-vel. A szervezet tájékoztatása szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK rendezvényén csaknem 150 kiállító kínálatával, programjaival, aktivitásaival ismerkedhettek meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpont "A" csarnokába látogató fiatalok. "Soha ennyi fiatal nem érezte még ennyire fontosnak, hogy személyesen tájékozódjon a jövőjét illető kérdésekben" - írta a közleményben Budai Marcell, a HÖOK kommunikációs vezetője.

Az esemény legnagyobb értéke, hogy a látogatók szinte az összes magyar felsőoktatási intézményt megismerhették - tette hozzá. Az Educatio kiállításokon "arról is képet adunk, hogy milyen lehetőségeket, alapokat kínál a későbbi, munkaerőpiaci sikerekhez a kiválasztott egyetem, hiszen egyre több munkáltató, munkaerőpiaci szereplő is jelen van az eseményen" - tette hozzá Budai Marcell. 

 

MTI

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek