Legalább 25 új munkahelyet teremt Tamásiban a Garzon Bútor
Átadták a Garzon Bútor Zrt. 620 millió forintos egészségipari beruházását Tamásiban. A fejlesztést, amely 25-30 új munkahelyet teremt, az Innovációs Operatív Program 495 millió forintos támogatásával valósították meg.
A fejlesztésre fordított összegből a Garzon Bútor Zrt. stancológépet, cső- és élhajlítót, hegesztőgépeket vásárolt, amelyekkel egészségügyi intézmények számára intenzív és ápolási ágyakat, saválló kórházi berendezéseket gyárt.
A 2016 óta működő, 2500 négyzetméteres, tamási telephelyen jelenleg 25-en dolgoznak, a tervek szerint 25-30 dolgozóval bővül majd a létszám. Az üzem kapacitása évente legkevesebb tízezer kórházi ágy gyártása - mondta Nagy Ivonn, a 2021-ben 8,4 milliárd forint nettó árbevételt elért Garzon Bútor cégcsoport tulajdonosa.
A Garzon Bútor az első cég Magyarországon, amely MDR (Medical Devices Regulations) minősítésű intenzív ágyakat állít elő. A tulajdonos közlése szerint a 2021-ben 2,6 milliárd forint nettó árbevételt elért zrt. fél-egymilliárd forint árbevétel-növekedést vár a beruházástól.
A tulajdonos arról is beszélt, hogy a 73 éve alapított, hét cégből álló, kétszáz fős vállalatcsoport jelenleg főleg az irodai bútorok terén, az egészségügyben, az oktatásban és a szállodaiparban valósít meg projekteket. Magyar, német, osztrák közbeszerzések beszállítói, mások mellett tíz éve az osztrák posta 500 hivatalának bútorait is a Garzon szállítja.
A cégcsoport 1995 óta mintegy száz bel- és külföldi kórházat - köztük a koronavírus-járvány alatt épült, kiskunhalasi mobilkórházat - látott el bútorokkal - mondta.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?