Lehet-e euróban kérni a fizetést?

A szabályozási háttér – tiltó szabály

A magyar Munka Törvénykönyvébe munkabérvédelmi szabályként került be az, hogy a munkabért forintban kell megállapítani és kifizetni. Ennek a szabálynak a háttere egy 1949-es, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által elfogadott egyezmény. Érdekes módon a magyar törvény szigorúbb, mert az Egyezmény csak annyit ír elő, hogy a munkabért az adott állam törvényes fizetőeszközével szabad kifizetni, a fizetés összegének meghatározásának módszerét nem köti az adott állam törvényes fizetőeszközéhez.

Fontos, hogy a szabály munkabérre, és nem csak az alapbérre vonatkozik. A munkabér fogalmat a Munka Törvénykönyve nem határozza meg. A bíróságok gyakorlata alapján minden esetben egyedileg kell eldönteni, hogy a munkaviszony alapján a munkavállalónak kifizetett valamilyen összeg munkabérnek minősül-e vagy sem. Nem a juttatás elnevezése, hanem a tényleges tartalom a döntő, és az irányadó szempont az, hogy az adott juttatást a munkavállaló a munkavégzés ellenértéke címén kapta, vagy más célból (utóbbira jó példa a gyakorlatban a költségtérítés címén kapott juttatás).

A jogszabályokból és az eddigi bírói gyakorlatból annyi biztosan levezethető, hogy munkabérnek minősül az alapbér, a bérpótlékok, a teljesítménybér és a pénzbeli cafeteria. Nem munkabér ugyanakkor például a költségtérítés vagy a kártérítés sem. Az is lényeges, hogy a munkabért fix összegben kell megállapítani, ezért nem jogszerű a devizaárfolyamhoz kötött bérmegállapítás sem.

Ettől a szabálytól a munkáltató és a munkavállaló közös akarattal sem térhetnek el. Három kivétel van a szabály alól: vezető állású munkavállalók, külföldön történő munkavégzés, más néven külföldi kiküldetés vagy jogszabály eltérést engedő szabálya esetén lehet a forinttól eltérő pénznemben meghatározni és kifizetni a fizetést.

Annak álláspontom szerint nincs akadálya, hogy a munkáltató a forintban meghatározott fizetést egy devizaszámlára utalja, de ez az eredeti problémát, azaz a fizetések árfolyamromlásból eredő vásárlóerőcsökkenését aligha oldja meg.

És ha mégis…?

Ha a felek a tiltó szabály ellenére mégis devizában határozzák meg a fizetést és a munkáltató abban fizeti, akkor ez a megállapodás semmis, és a munkabért visszamenőlegesen át kell számítani forintra és el kell számolni, mégpedig az MNB-nek a szerződéskötés időpontjában irányadó hivatalos devizaárfolyama alapján.

Kérdés, hogy mikor, milyen esetekben merül fel reálisan a rendelkezés érvénytelenségére hivatkozás. A munkavállalóknak nem állna érdekében az érvénytelenségre hivatkozás, hacsak a forint hirtelen nem erősödik vissza drasztikusan az euróban történő megállapítás előtti árfolyamra. Nem vagyok közgazdász, de azt hiszem nem állítok óriási butaságot azzal, ha azt mondom, hogy erre jelenleg nincs nagy esély. Egy munkaügyi ellenőrzés során felmerülhet ez a kérdés, amikor is a hatóság kötelezné a munkáltatót, hogy a munkabért forintban határozza meg és fizesse ki. Az érvénytelenség megállapítása azonban már nem a hatóság kompetenciája.

Felmerülhet egy olyan megoldás, amelyben a munkáltató a munkaszerződés érintése nélkül egy határozott idejű egyoldalú kötelezettségvállalással kompenzálja a munkavállalókat az árfolyamromlásból eredő vásárlóerőcsökkenéssel kapcsolatban bizonyos időközönként. Ez a megoldás járható út lehet, hiszen ezt a kompenzációt a munkavállaló nem a munkabérbe építve, a munkavégzés ellenértékeként kapja, ezért már jobb eséllyel nem is minősülne munkabér-elemnek, és így nem is esne a korlátozás hatálya alá. Egy ilyen kötelezettségvállalást is alaposan ki kell dolgozni, átgondolva többek között annak gyakoriságát, időtartamát (meddig nyújtja a munkáltató), azt, hogy mikori árfolyamhoz képest nézi a romlást, egyeztetve a bérszámfejtéssel is annak érdekében, hogy egy ilyen juttatás bevezetése ne okozzon a szükségesnél nagyobb adminisztrációs terhet.

Oláh Zsófia, ügyvéd, munkajogász, OPL gunnercooke Ügyvédi Iroda