Lehet magáncélra használni a cégautót?
A cégautó még továbbra is alapvető juttatási formának számít ma Magyarországon, az egészen kicsi cégektől kezdve a multinacionális cégekig élnek ezzel a lehetőséggel. A cégautó adását kiválthatja a gépkocsi-hozzájárulás, ez kevésbé költséges megoldás, ezzel tudják csökkenteni a kiadásokat. Ezzel a hozzájárulással arra ösztönzik a munkatársakat, hogy a saját autójukat használják. Általában választani lehet a két forma között, így természetesen többen választják a cégautót, már csak azért is, mert a hozzájárulás összege csökkent.
A vezetői szinteken sem lehet automatikusnak tekinteni a cégautó adását - derül ki a Hay Group tanácsadó cég felméréséből. Az ügyvezetők 91 százaléka, a vezető beosztásúak 48 százaléka, a szenior alkalmazottak 12 százaléka kap céges kocsit.
A három legnépszerűbb autómárka az ügyvezetőknél a Volkswagen, Skoda, Opel; a vezető beosztásúak sorrendben Skodával, Volkswagennel, Opellel, a szenior alkalmazottak Opellel, Skodával, Volkswagennel járnak.
Míg régebben a készpénzért történő vásárlás volt a jellemző, 2010 óta a lízingelt autó lett gyakoribb. Ma egy ügyvezető körülbelül tizenhárom milliós értékű autóval jár, a vezető beosztásúaknál hét és fél milliós autók jellemzőek, a szenior alkalmazottak pedig majdnem hat milliós céges kocsit kapnak - láthatjuk a 2016-os bérezési tanulmányban.
Vásárlás helyett a tartós bérlet a jellemző
Egyre gyakoribb, hogy a cégek nem vásárolják a cégautót, hanem elterjedt a tartós bérlet, amely egyre nagyobb szeletet hasít ki az üzleti szférában - válaszolja Bertalan Gábor szakértő a Nelson Flotta cégtől a HR Portál azon kérdésére, hogy kik vásárolnak ma Magyarországon jellemzően cégautót. A hatályos jogszabály szerint tartós bérletbe adott személygépkocsi az, „amelyet egy éven túli időszakra vagy határozatlan időre adtak bérbe, feltéve, hogy a bérbe vevő üzembentartói jogát a hatósági nyilvántartásba bejegyezték”. Minden szegmensből, területről érkeznek megrendelések, megrendelőink között vannak tanácsadó, termelő, mezőgazdasági cégek is. Az egészen kicsi, egyszemélyes cégtől kezdve a nagyobb cégekig választják a tartós bérlést a cégnél.
Nagyon változatos, hogy milyen márkájú autót bérelnek a cégek; leggyakoribb a Ford, Skoda, sokan kérnek Porschét, Opelt, de lényegében bármilyen márka felmerülhet az igények között.
Az, hogy mennyibe kerül a tartós bérlet, nagyon sok tényezőtől függ. Egészen az 50 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet az ára. Nem mindegy, hogy milyen márkájú autót vásárolnak, mi a futamidő, kilométerszám; ezek mind befolyásolják az árat. Mégis elmondhatjuk, hogy átlagban 100-200 ezer forintos havi díjról beszélhetünk.
A magyarországi cégcsoportra vonatkozó szabályozás elsősorban az anyavállalat központi szabályozásán alapul - válaszolta Somogyi András, a magyarországi Bosch csoport HR igazgatója a HR Portál azon kérdésére, hogy miként változott a cégnél a céges autók vásárlása. Az egyetlen lényeges változás az utóbbi időszakban, hogy a környezettudatosság kiemelt szempont lett.
„Cégautóinkat tartós bérlet keretein belül biztosítjuk, tehát klasszikus értelemben vett vásárlásról nem beszélhetünk” - tette hozzá Porkoláb Gábor, az LG Electronics Magyar Kft. beszerzési specialistája. Az elmúlt időszak legjelentősebb változása a megrendelői oldalon, az autók típusának, motorizáltságának és felszereltségének objektívebb értékelése, az ajánlati szakaszt elindító specifikálásban megnövekedett szerepvállalás. A klasszikus dízel vagy benzines választások, vagy a lebutított TCO elemzések egyszerűsége a múlté. A markáns, új fejlesztési irányokkal (hibrid, elektromos járművek) hosszú távon minden szereplőnek foglalkozni, kalkulálni kell. A fenti faktorok hatása mind az elérhető bérleti díjakban, mind az üzemeltetési költségekben tetten érhetők, így érdemes ezekben a kérdésekben nyitottnak, kezdeményezőnek lenni.
4-9 millió forint a cégautó ára
Alapvetően két csoportra osztható a cégautóra jogosultak köre. Az első csoport, akiknél a napi munkavégzéshez kell a gépkocsi (pl. területi képviselők), esetükben a magánhasználat is megengedett, egy egységes havi átalány díj megfizetése mellett. A második csoport azok a kollégák, akiknek a juttatási csomag része a cégautó. Ide kiemelt munkakörben dolgozó szakértők, illetve közép- és felsővezetők tartoznak - árulta el Somogyi András.
Porkoláb Gábor arról informált minket, hogy az LG-nél a cégautót használók köre jellemzően a szakterületek vezetőire, illetve azon kereskedő kollégákra terjed ki, akiknek napi munkájához az autó nélkülözhetetlen. A vezető beosztásban lévő kollégák jellemzően a középkategória hagyományosabb típusait (Mondeo, Passat) használják, a klasszikus értelemben „munkaeszközként” biztosított autók pedig az alsó középkategóriából (KIA Ceed) kerülnek ki. A gyártmányra, típusra vonatkozóan legtöbbször a vállalati szabályzatban leírtak alapján döntenek. Az árkategóriát az előbbinél rugalmasabban meghatározható motorizáltság és a felszereltség határozza meg, nem beszélve a modellfrissítések során megjelenő jelentős engedményekben rejlő lehetőségekről. Általánosan a 4-9 millió forintos ársávban találjuk meg a megfelelő autót.
A készpénzes vásárlás ma már nagyon ritka
A Bosch csoport egységesen operatív lízing útján szerzi be a cégautókat. Ez a konstrukció ideális, hiszen a gépjárművet használatra szerezzük be és nem a tulajdonszerzés a cél, illetve a költséggazdálkodás szempontjából is előnyösebb - tette hozzá a HR igazgató.
A hagyományos, készpénzes vásárlás egyáltalán nem jellemző - egészítette ki a gondolatsort az LG általános igazgatója. A pénzügyi lízing formái és a teljes üzemeltetést is magában foglaló tartós bérlet közötti különbségek figyelembevételével mi az utóbbit választottuk. Ennek okai a bérleti konstrukcióban elérhető tervezhetőség, munkaerő- és flottaköltség-optimalizálás vagy a kapcsolt szolgáltatásokban elérhető kényelmi funkciók. A legtöbb cég esetében napi szinten egyszerűen nincs idő arra, hogy az ügyes bajos dolgokban döntések, pláne megfontolt döntések szülessenek. Elég csak egy nem várt káreseménnyel kapcsolatos ügyintézésre gondolnunk.
Többféle változat jellemző cégautó szerzésére; a finanszírozott, a zárt végű és a nyílt végű lízing - egészítette ki a gondolatot a Nelson Flotta szakértője.
A teljes körű operatív lízing olyan lízingtípus, amely a finanszírozás mellett a gépjárművek teljes menedzselését is magában foglalja. A lízingszerződés tartalmazza a kamatokat és az amortizációt, a teljesítményadót és a cégautó adót, az ügyintézés költségeit, a javítással, karbantartással és a gumikkal kapcsolatos költségeket, valamint a biztosítást.
Az operatív lízing konstrukciónak részben pénzügyi indokai vannak, ugyanakkor a tartós bérleti szolgáltatás (operatív lízing) nem pusztán erről, hanem azokról a minőségi kiegészítő szolgáltatásokról is szól, melyek nem csak költséghatékonnyá, de kényelmessé is teszi ezt a megoldást.
A tartós bérleti szolgáltatás számos általános pénzügy előnnyel bír, melyeknek köszönhetően a tartós bérlet a cégautó vásárláshoz képest jobb alternatívát kínál. Ezek a következők: elszámolható bérleti díj, elszámolható fenntartási költségek, felszabaduló tőke, költséghatékony flotta menedzsment.
Térítésmentes használat helyett kedvezmények az alkalmazottaknak
Somogyi András elmondta, hogy a Bosch csoport minden cégautóra jogosult kollégának rendszámra szóló üzemanyagkártyát biztosít, mellyel minden üzem- és kenőanyag költséget fedezhetnek, ami az adott gépjárműhasználat során felmerül. A cégautóval nem rendelkező kollégák üzleti célú, eseti gépjárműigényét elsősorban bérautó igénybevételével oldjuk meg.
Porkoláb Gábor elmondta, hogy az üzemanyagköltség térítése elsődlegesen magával a cégautók használatával kapcsolatban merül fel, hiszen a dedikált, céges jármű nem feltétlen jelenti azt, hogy céges üzemanyag-kártyát is kap mellé a felhasználó. A munkába járáshoz használt, saját tulajdonú járműre kért üzemanyag-térítés nálunk csak kis százalékban van jelen, bár ez cégenként, és főként a tömegközlekedés elérhetőségével változik. A dedikált autóval nem rendelkező kollégáink üzleti útjaikhoz igényelhetnek ún. „kulcsos”, más néven pool autót vagy használhatják az ilyen esetekre rugalmasan igénybe vehető taxi szolgáltatást. Saját tapasztalat, hogy mindkét opciónak van létjogosultsága a gyakorlatban.
A cégautó magánhasználata a gyakorlatban elkerülhetetlen, így jobb ezekről nyíltan, például a cég belső szabályzatában rendelkezni - tette hozzá az általános igazgató. A térítésmentesség helyett van mód olyan, akár több elszámolási rendszert kialakítani, ami a cégpolitikának vagy a HR stratégiának a legjobban megfelel. Generális szabály viszont, hogy a magánhasználat fejében a felhasználónak bizonyos költségeket- legtöbbször kizárólag az üzemanyagköltség arányos részét vállalnia kell.
Fontos megjegyezni, hogy az elszámolási gyakorlatot erősen befolyásolják a technikai lehetőségek (például jármű nyomkövető rendszerek) vagy a preferált adózási forma, különösen az Áfa visszaigénylés. Ami biztos, hogy a térítésmentes magánhasználat ma nagyon ritka.
Cégautóra vonatkozó adókalkulátorunkat itt találja.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk
December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk
Négy hónapig lesz lehetőség hideg élelmiszereket vásárolni a SZÉP-kártyával. Teljes cikk
- Cafeteria kisokos 2026 1 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 2 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 2 hónapja
- Az autó külső védelme: a gumiápoló spray fontossága 2 hónapja
- A jövő tetőboxa: több út, kevesebb gond 2 hónapja
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 2 hónapja
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 2 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 2 hónapja
- Már több mint ötezer nyertesnek utaltak támogatást a vállalati e-autó programban 2 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 3 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 3 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
A tudás törvényei: a megértés kulcsa