Ma 54-en kapták meg felmondólevelüket a Transelektrónál
Összesen 54 Ganz Transelektro dolgozó kapta meg felmondólevelét csütörtökön a cég bajai üzemében - tájékoztatta az Magyar Távirati Irodát Pencz Rudolf, a Transelektro gazdasági igazgatója, aki beszámolt arról is, hogy a felszámolás alatt álló üzemben több mint 100 fő foglalkoztatását még vállalni tudják.
A gazdasági igazgató beszámolójában elmondta azt is, hogy az illetékes munkaügyi központtal egyeztetve a csoportos létszámleépítés szabályainak betartása mellett került sor a mostani elbocsátásokra. Ezt igazolja, hogy augusztusban a vállalat vezetősége tárgyalásokat kezdett az érdekvédelmi szervezetekkel, továbbá hogy a dolgozókat már akkor előre tájékoztatták, hogy 30-40 nap múltán a felszámoló felmondhatja munkaviszonyukat.
Egyelőre az még bizonytalan, hogy a vállalat alkalmazásában maradt 125 dolgozónak mi lesz a sorsa a mostani megrendelés teljesítése után.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben