Magyarország nyugdíjba megy?
Akár 800 ezerrel is több nyugdíjas élhet Magyarországon 2050-ben, mint ma, a munkaképes lakosság száma pedig kétmillióval csökkenhet. Szakértők állítják, mindez nem demográfiai, hanem munkaerő-piaci probléma. A becslések szerint 2050-re két aktív emberre egy idős korú jut majd. Jelenleg még 4:1 ez az arány. Négy évvel ezelőtt még másfél millió 65 év feletti volt Magyarországon, 2050-ben már 2,3 millióan lehetnek.
Hogy 2050-ben Magyarország nyugdíjba megy-e, vagy sem, attól függ, az idősebbek munkában tartása hogyan valósítható meg. Ez uniós és hazai szinten egyaránt kihívást jelent. A kutató úgy látja, a mostani 50-60 évesek egészségesebbek, mint néhány évtizeddel ezelőtt, így munkavállalásuk nem ütközne ilyen akadályokba. Ám az állások száma korlátot jelent. A hazai célkitűzések szerint az 55-64 évesek foglalkoztatottságát 2006-ra 33, 2010-ig pedig 37 százalékra kell feltornászni. Ez nagy eredmény lenne, bár az uniós terveket - ott az 55 év felettiek 50 százalékát foglalkoztatnák hat év múlva - meg sem közelítik a magyar elképzelések.
A két szakértő egyetért: noha az időskorúak egészségügyi állapota kedvezőbb képet mutat, az uniós adatokhoz viszonyítva még drasztikus a halálozási arány. Hablicsek László számításai szerint a férfiak várható életkora 76,6 év lesz 2050-re, míg a nőké 82,6. Ez hat-hét évvel kevesebb, mint az uniós átlagéletkor.
A demográfiai öregedés hatásait leginkább a nyugdíjrendszer érzi meg. Gál Róbert Iván szerint ezért egyre nagyobb hangsúly kerül az öngondoskodásra. Ez egyelőre amerikai kihívás, de hamarosan Magyarországon és uniós szinten is segíteni kell, hogy egy dolgozó korúnak több megtakarítása legyen - fogalmaz. Az 1998-as nyugdíjreform elemei, a korhatáremelés, a nyugdíjak csökkentése, valamint a magánnyugdíjpénztárak részben megoldották a hazai helyzetet, ám ezek nem mindig működnek. A korkedvezményes nyugdíjat meg kell szüntetni ahhoz, hogy ne nőjön tömegesen a nyugdíjasok száma - hangoztatja a Tárki szakértője. Véleménye szerint a kormány jó úton jár, amikor járulékfizetési kedvezménnyel kívánja ösztönözni a munkaadókat az idősek foglalkoztatásához, de ez még kevés. Az idősebbek alkalmazkodókészségük javítása, képzésük és átképzésük nélkül nem tarthatók bent a munka világában - mondja Gál Róbert Iván.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?