kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Már a gyakornoki helyekért is tolonganak

Akinek szeptemberben kell megkezdenie a szakmai gyakorlatot, annak tanácsos már májusban helyet keresni. Sok vállalat a legjobbakat a gyakorlati idő végeztével is örömmel alkalmazza.

A néhány éve bevezetett kötelező szakmai gyakorlatból rengeteget profitálhatnak a végzős hallgatók.

Heti négy nap gyakorlat, egy nap iskola
A Budapesti Műszaki Főiskolán (BMF) 1995 óta létező gyakorlat a speciális, kooperatív program, mely során a közreműködő hallgatók tanulmányaik befejeztével 10 hónapos, kihelyezett szakmai gyakorlaton vehetnek részt a főiskolával kapcsolatban álló cégeknél. A programot eredetileg arra találták ki, hogy a cégnél eltöltött időszak végeztével tartalmas, újszerű, a gyakorlati élethez közel álló diplomamunkák születhessenek.

A kooperatív programok keretében a diplomamunkájukon dolgozó végzősök heti négy napon keresztül a partnercégek projektmunkáiban vesznek részt. A fennmaradó napot a főiskolán további 2-3 választott szakmai tantárgy hallgatásával töltik. A programból az informatika területén működő cégek is egyre többet profitálnak.

A gyakorlatosok 80 százalékának szerződést ajánlanak
"A program résztvevőivel gyakran előfordul: az egy évvel kitolódott tanulmányi időszak hozadékaként megtalálják első munkahelyüket " - mondja Dr. György Anna, a BMF Neumann János Informatikai Főiskolai Karának főigazgató-helyettese. A cégek annyira elégedettek a kooperatívos hallgatókkal, hogy a résztvevők csaknem 80 százalékát a továbbiakban is foglalkoztatják. A program iránt nagyon nagy az érdeklődés: nem ritka, hogy több vállalat igényelne kooperatívos hallgatókat, mind ahányan jelentkeznek a programra. A program ideje alatt ösztöndíjat kapnak a résztvevők. A kooperatív program így nem csupán a cégek, hanem a hallgatók körében is nagy népszerűségnek örvend.

Ne szükséges rosszként tekintsünk rá
A munkaerőpiac képviselői szerint is érdemes a szakmai gyakorlati lehetőségeket alaposan kiaknázni. "Jó, ha a felsőoktatásban tanuló fiatalok a szakmai gyakorlat lehetőségét semmiképpen sem szükséges rossznak tekintik. A gyakorlat olyan tapasztalatokkal, pozitívumokkal gazdagíthatja a benne résztvevőket, amelyek nagyban segítheti őket a későbbi elhelyezkedésben" - mondja Balázsy Krisztina, a Grafton fejvadász cég vezető tanácsadója.

A cégek is egyre inkább felfedezik a gyakorlat előnyeit
Míg hét évvel ezelőtt, a szakmai gyakorlatok kötelezővé tételekor csodával határosnak számított színvonalas gyakorlati helyhez jutni, mára a vállalatok többségénél megtörtént a szemléletváltás. Csakúgy, mint a hallgatók többségénél, akik az őskorszakban mindössze a gyakorlatot igazoló papír megszerzésére törekedtek. Az utóbbi hat évben megfigyelhető, hogy a cégek egyre komolyabban számolnak a szakmai gyakorlatos hallgatókban rejlő lehetőségekkel. Egyre több cég ennek megfelelően komoly kritériumrendszer szerint, több fordulós állásinterjú során válogat a gyakorlatra jelentkezők közül. Az esetek döntő többségében azonban még mindig elég egy fél órás interjú a kiválasztáshoz.

Munkatapasztalat hiányában a személyiséggel lehet hódítani
A szakmai gyakorlatot kereső fiatal helyzete jóval speciálisabb, mint a hagyományos álláskeresésben résztvevőé. "Egy főiskolás, egyetemista ugyanis az álláskereső évek során felhalmozott szakmai tapasztalataival nem kelhet versenyre. A hallgatóknak elsősorban személyiségükkel, stabil elméleti tudásukkal kell meggyőzni a céget az alkalmasságukról. Mindemellett jó pontnak számít a tudatosság, a nyitottság és az őszinteség is" - számolt be Balázsy Krisztina.

A gyakorlat alatt jól teljesítő diáknak egyre gyakrabban van lehetősége arra, hogy rátermettségét bizonyítva a cég további hosszú távú lehetőséget biztosítson a számára. Balázsy Krisztina emellett arra is felhívja a figyelmet: a gyakorlati helyek kiválasztását időben el kell kezdeni. Akinek szeptemberben kell megkezdeni a szakmai gyakorlatot, annak tanácsos már májusban helyet biztosítani, derül ki a Pályacsúcs Magazin cikkéből.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek