kapubanner for mobile

Már a néptáncosok is kaphatnak életjáradékot

A balettművészeti életjáradék táncművészeti életjáradékká alakítaná a kormány - mondta az Országgyűlésben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Táncművészetivé alakítaná át a balettművészeti életjáradékot és kiterjesztené hatályát a néptáncosokra is az fideszes törvénymódosító javaslat, amelyet előterjesztőként Balog Zoltán fideszes képviselő, az emberi erőforrások minisztere ismertetett csütörtökön az Országgyűlésben - írja az MTI.

Balog Zoltán elmondta: a módosítás szerint a 2011-ben létrehozott balettművészeti életjáradék táncművészeti életjáradékká alakulna. Így a jövőben nemcsak a Magyar Nemzeti Balettnél, a Győri Balettnél, a Pécsi Balettnél, a Szegedi Kortárs Balettnél, hanem a Magyar Állami Népi Együttesnél, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnél, a Duna Művészegyüttesnél és a Budapesti Operettszínháznál vagy ezek jogelődjeinél összesen legalább huszonöt éven át magántáncosi vagy tánckari tevékenységet folytató táncművészek is kaphatnának életjáradékot.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek