Már csak két nap van, hogy érvényesítsük az idei adójóváírásunkat
Ha nem sietünk, már csak a jövő évi adónkat csökkenthetjük. Háromféle nyugdíjcélú megtakarításra, illetve egészségpénztári befizetés után is jár nekünk a kedvezmény bizonyos összeghatárig, írja a portfolio.
- nyugdíj-előtakarékossági számlán (NYESZ) elhelyezett megtakarításra legfeljebb 100 ezer (2020-ig nyugdíjba vonulóknak 130 ezer) forint összegben,
- nyugdíjbiztosításban elhelyezett megtakarításra legfeljebb 130 ezer forint összegben,
- önkéntes nyugdíjpénztárnál elhelyezett megtakarításra pedig legfeljebb 150 ezer forintig,
- az egészségpénztári megtakarításra szintén 150 ezer forint erejéig, sőt itt az első évben további 10% állami támogatást is igénybe vehetünk, ha két évre lekötjük a pénzünket.
A biztosítók tapasztalatai szerint például az első támogatott év után ügyfeleik közel felének számlájára nem érkezett adójóváírás a NAV-tól. Ez többek között annak lehet a következménye, hogy az érintettek elmulaszthatták adóbevallásukon feltüntetni adójóváírási igényüket.
Portfolio
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 3 hónapja
- Már csak alig több mint két hét maradt az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 4 hónapja
- Felmérés: ez adja a legnagyobb biztonságérzetet a magyar fiataloknak 8 hónapja
- A magyarok harmada hónapról hónapra él – főleg az idősek vannak bajban 9 hónapja
- Élj túl, mint egy nyugdíjas! - Hogy él meg átlagnyugdíjból egy fiatal? 9 hónapja
- Több a női nyugdíjas, mint a férfi, de kevesebb juttatást kapnak 10 hónapja
- Csökken a népesség, nő a nyomás - sokan későn kezdenek el a nyugdíjra félretenni 11 hónapja
- Egyre többen tesznek félre ebben a formában nyugdíjra és egészségre 12 hónapja
- Nyugdíj: ezért fontos minél előtt belevágni az öngondoskodásba 1 éve
- Ismét két számjegyű hozammal zártak tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 éve
- Új rekordok születtek 2024-ben a pénztárszektorban 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?