Már írják a minisztériumi felmondóleveleket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzilvásy György elmondása szerint már írják a felmondóleveleket a minisztériumokban. Az eredetileg július elejére tervezett elbocsátások augusztus elsejére tolódtak. Információink szerint eddig az egészségügyi, a környezetvédelmi és a pénzügyi tárcáknál jelentették be a leépítéseket.
Összesen 2187 dolgozót küldenek el a minisztériumokból csoportos létszámleépítés címén. A kormány eredeti szándékai szerint hamarabb jelentették volna be, hogy kiket küldenek el, de most úgy tűnik, hogy augusztus elsejével bocsátják el az alkalmazottakat. A személyzeti és érdekvédelmi szervezetekkel történt egyeztetések után a minisztériumokban már írják az elbocsátó leveleket fogalmazott Szilvásy György kancelláriaminiszter a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A FigyelőNet megkeresésére a Kormányszóvivői Iroda nem adott tájékoztatást arról, hogy mely tárcáknál történtek már elbocsátások, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azonban lapunkkal közölte, hogy július elsejével 46 dolgozójuktól váltak meg, és a FigyelőNet úgy tudja, hogy az Egészségügyi Minisztérium érintett dolgozóit is értesítették már. A többi tárcánál még bizonytalanok a dolgozók.
A legnagyobb leépítés az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnál lesz, ahonnan összesen 509 dolgozót küldenek el, a másik nagy vesztes a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a leépítendő 364 fővel, de az Oktatási és Kulturális Minisztériumból is 245 embernek kell távoznia. A legnagyobb létszámú tárca a Gazdálkodási és Közlekedési Minisztérium lesz: 139 fő leépítése után 745-en dolgoznak majd Kóka János irányítása alatt.
Mi alapján készül a leépítési lista?
A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint szakértők javaslata alapján döntötték el, hogy az egyes minisztériumoknak hány főtől kell megválniuk, de az érintettek kijelölését a munkahelyi vezetőkre bízták. Ők a jelenlegi rendszerben abban érdekeltek, hogy a lehető legjobb szakembereket vegyék fel és tartsák meg, mivel a feladatok ellátásának minőségét biztosítaniuk kell hangsúlyozta a FigyelőNet megkeresésére a Kormányszóvivői Iroda munkatársa. Ennek csak a munkáltatók között, a legjobb munkaerőért folyó verseny szabhat határt, mivel a versenyszférában magasabb bért tudnak fizetni a jó munkavállalóknak tette hozzá.
A kormány egyébként aláírt egy megállapodást a Köztisztviselői és Érdekegyeztető Tanácsban a szakszervezetekkel, amely szerint nemcsak a feladat ellátásához való alkalmasságot veszik majd figyelembe a leépítéseknél, hanem az életkort és a családi állapotot is. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál is a nyugdíjhoz közel állóktól vagy már nyugdíjasoktól váltak meg.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?