kapubanner for mobile

Már van, aki felmondott a Pokémon GO miatt

Az összes Pokémon figurát össze szeretné gyűjteni a Pokémon GO nevű játékban az a férfi, aki ehhez beutazná egész Új-Zélandot, és ennek érdekében korábbi munkahelyén is felmondott, írja az Origo.

A Pokémon GO nevű játék az utóbbi napokban szinte folyamatosan szerepel a hírcsatornákon, hol azért, mert hatalmas sikere van és korlátozni kellett az elindítását a tömeges igény miatt, hol azért, mert balesetek, rablások és múzeumi kitiltások történtek a játék következtében.

Tömegek keltek útra a telefonos applikációval a valós térben szörnyfigurákat keresni. Ehhez a tömeghez csatlakozik Tom Currie is, aki korábban egy kávézóban dolgozott, de inkább felmondott, hogy minden idejét a játéknak szentelhesse.

Egy másik férfinek pedig el kellett hagynia a munkahelyét a játék miatt, mert a közösségi médiában kifakadt, hogy kiküldetése színhelyén nem tud játszani, mert nem elérhető a játék. Ennek kapcsán becsmérlően nyilatkozott Szingapúrról, ahol éppen tartózkodott, amit igen sokan rossz néven vettek, és ez a munkáltatójához is eljutott.

Origo
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester

Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk

Halálos munkabaleset a mohácsi híd építkezésén

Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk

Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták

Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk