kapubanner for mobile

Már csak pár napig lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A program második szakaszában a résztvevők államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek, a legjobbak pedig haladó és gyártóspecifikus képzéseken vehetnek részt.

Idén augusztusban az Innovációs és Technológiai Minisztérium 10 ezer fő számára ismét elindítja a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzést, az Újratervezés Programot, amelyre augusztus 9-ig még bárki jelentkezhet. Az Újratervezés Programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert, ráadásul a képzések résztvevői szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású diákhitelt is igényelhetnek megélhetési költségeik fedezésére.

Augusztusban indulnak az Újratervezés Program egymásra épülő képzései. Az Újratervezés Program első szakasza – az augusztusban induló, 4 hetes informatikai alapozó képzés – a 10 ezer résztvevő digitális készségeinek fejlesztését szolgálja. Ez a magyar nyelvű, online kurzus lehetőséget nyújt arra, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint a webfejlesztés alapjait.

Az alapképzést sikeresen teljesítők közül több mint félezer támogatott kezdheti meg idén ősszel az Újratervezés Program második, közel 4 hónapig tartó Struktúraváltó szakaszát. Ennek keretében a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek frontend vagy java backend fejlesztőként, szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként.

A szakképesítést megszerzők közel fele – a legjobbak – kezdhetik meg jövő februárban az Újratervezés Program harmadik, 2 hónapig tartó szakaszát, az úgynevezett haladó és gyártóspecifikus képzéseket. Ők adatbázis üzemeltető, automata tesztelő, illetve Fullstack API vagy vállalati Java backend fejlesztő képesítést szerezhetnek, amelyek a legkeresettebb IT-szakmák közé tartoznak a hazai munkaerőpiacon.

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni az alapozó képzésre, a támogatott képzésre bekerülőknek diákhitel is jár

Az Újratervezés Program augusztusban induló, munka mellett végezhető 4 hetes alapképzésére már elindult a jelentkezés, azonban augusztus 9-ig még bárki regisztrálhat az összesen 10 ezer fő számára meghirdetett online kurzusra. A képzés iránt érdeklődők az ujratervezes.nive.hu oldalon kaphatnak további információkat, illetve jelentkezhetnek a programra.

Az állam az alapszintű struktúraváltó 4 hónapos informatikai képzések teljes körű finanszírozása mellett nulla százalékos kamatozású diákhitelt is biztosít az résztvevőknek.

A Struktúraváltó képzés első szakaszában a támogatottak 97%-a szerzett szakképesítést

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által tavaly elindított Újratervezés Program júniusban lezárult Struktúraváltó szakaszának ezer támogatottjának több mint 97 százaléka szerzett szakképesítést.

Ráadásul a képzéseket sikeresen teljesítő résztvevők 26,6 százaléka nő – miközben az informatikus szakmában arányuk 20 százalék alatt van –, 67,2 százalékuk pedig a fővároson kívülről csatlakozott be a programba. A Struktúraváltó képzés 2020-ban felvételt nyert résztvevőinek átlagéletkora 39 év volt, tehát a programban elsősorban karrierváltók vettek részt.

A résztvevők összetétele igen vegyes képet mutat: a sikeres vizsgázók között akad korábban jogászként, futárként, tanárként, agrármérnökként, tolmácsként, borászként, gyógypedagógusként, színészként, festőművészként, nyomozóként vagy táncoktatóként dolgozó diák is.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek