kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Ismét lehet jelentkezni az ingyenes állami informatikai képzésre

Július 28-tól jelentkezhetnek az érdeklődők az Újratervezés Program keretében második alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. A járvány hozta otthoni munkavégzéssel felértékelődtek a digitális készségek, az informatikai területen dolgozók száma több pedig mint 26 ezer fővel nőtt.

informatikai képzés-

Mivel van tere a bővülésnek, ezért újra elindítjuk az ingyenes informatikai alapozó képzést - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Az IT-szektor magas hozzáadott értéket állít elő, így magas bért fizetni képes munkahelyeket teremt, amelyek ráadásul válságállók is, ezért a kormány támogatja, hogy minél többen helyezkedjenek el ezen a területen - tette hozzá. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a képzés a program első körének tapasztalatai alapján 4 hétre rövidül, ezzel is alkalmazkodva a munkaerőpiac gyorsan változó igényeihez, valamint a képzésben résztvevők karriercéljaihoz.

Az e-learning tananyag feldolgozása - előzetes tudástól függően - napi 2-6 óra elfoglaltságot jelent, így rugalmasan beépíthető a mindennapokba. Szakmai garanciát jelent, hogy a tananyag tartalmát a legnagyobb hazai képzők - a járványhelyzetre való tekintettel térítésmentesen - ajánlották fel a résztvevőknek, segítve ezzel a szakmaváltást.

A teljesen ingyenes képzés ezúttal 10 ezer fő számára biztosít lehetőséget informatikai ismereteinek bővítésére. A képzés a jelentkezések függvényében várhatóan augusztus 2-án kezdődhet el, és sikertelen vagy el nem végzett záróvizsga esetén sincsen visszafizetési kötelezettség. A tavalyi évhez hasonlóan a kurzust sikeresen teljesítők közül 500 résztvevő 100 százalékos állami támogatással tanulhat tovább a Struktúraváltó Program bizonyítvánnyal záruló képzéseinek egyikén és válhat programozóvá.

Az Újratervezés Program első körében közel 9 ezren tettek sikeres vizsgát, közülük 1076-an kaptak lehetőséget, hogy egy ráépülő képzésben tanuljanak tovább. Az ezen résztvevők több mint 97 százaléka sikeresen le is vizsgázott és az elmúlt hetekben átvehette képesítő bizonyítványát, háromnegyedük pedig már el is helyezkedett a munkaerőpiacon - közölte az ITM.

Az Újratervezés Programra a 18. életévet betöltött személyek jelentkezhetnek, a további feltételek és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók a https://ujratervezes.nive.hu/ linken keresztül érhetők el.

Fotó: unsplash.com

 

 

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mesterséges intelligencia a nyelvoktatásban: "Az AI már megírja helyettem", de ki beszél majd helyetted?

Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk

Erre van szüksége a cégeknek az SNI tanulók foglalkoztatásához

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk

Nagy siker: a világ legjobb egyetemére került be egy magyar középiskolás lány

A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk