Márciusban a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság stratégia első cselekvési terve
A lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő nemzeti stratégia első két éves cselekvési terve közigazgatási egyeztetésen van, várhatóan március közepén kerül a kormány elé, amint elfogadják, életbe is lép - jelentette be Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Pénz7 programsorozat nyitó rendezvényén.
Kitért arra is, hogy a stratégia összefogás eredményeként született meg, a szaktárca koordinátori szerepet tölt be. Felállítottak egy munkacsoportot is, amely már megkezdte működését, folyamatosan fejleszti és figyelemmel kíséri a stratégiát. Elemeiről elmondta: szeretnék elérni, hogy mindenki számára elérhető legyen a bankszámla, felhívni a figyelmet a megfontolt hitelfelvételre és az öngondoskodásra, valamint a stratégia fontos része a készpénzhasználat csökkentése is.
Az államtitkár bejelentette, hogy a Pénz7 program keretében elindítják a készpénzmentes iskola pilot projektet, amelyet a Deloitte-tal, a Mastercarddal és a Pénziránytű Alapítvánnyal együtt dolgoztak ki.
Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta, idén 1200 iskola vállalta, hogy részt vesz a programban, ami több mint 200 ezer diákot érint, mintegy 350 tanár működik közre, és több mint 450 külső támogató segíti a diákokat abban, hogy eligazodjanak a pénzügyi világban, megismerkedhessenek olyan jelenségekkel, mint például a bitcoin-láz. A nemzeti alaptantervben fokozottan fogják megjeleníteni a pénzügyi világ eseményeit - mondta az államtitkár.
Lepsényi István, az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára arról beszélt, a pénzügyi és vállalkozói héten arra is szeretnék felkészíteni a diákokat, hogy az iskola befejezése után világosan lássák, nemcsak bérből és fizetésből lehet élni, hanem - nagyobb kockázattal és nagyobb eredménnyel - vállalkozásból is. Ha azonban az ehhez szükséges speciális tudás nincs meg, az a vállalkozás bukásához vezethet.
Ezzel kapcsolatban ismertette, hogy 2016-ban 118 ezer új vállalkozás jött létre, 110 ezer szűnt meg, és 50 ezer ment csődbe. A bukás oka a legtöbb esetben a pénzügyi ismeretek hiánya volt, 30 százalékban a jogi ismeretek hiánya, a másik két okban a piaci és a vezetési ismeretek hiányát jelölte meg. Hangsúlyozta, csak a vállalkozások 10-15 százaléka megy csődbe elkerülhetetlen külső tényezők miatt, 85 százalék saját tudásának, felkészültségének hiányosságai miatt jut erre a sorsra.
A Pénz7-et a 2017/2018-as tanévben már negyedszer rendezik meg, középpontjában a "hitelekről okosan", valamint az "üzleti ötlet és együttműködés" témák állnak. A program iskolai eseményei március 5. és 9. között zajlanak. A diákok együttműködést és felelős problémamegoldást is tanulhatnak, akár önkéntes szakemberek segítségével is.
Az idei év újdonsága, hogy az élményalapú ismeretszerzést digitális megoldások is támogatják. Ennek jegyében a középiskolás diákok számára több, a hitelfelvétel témaköréhez kapcsolódó animációs film és e-learning tananyag is készült. A pedagógusok felkészülését a hagyományos tanári útmutatók és óratervek mellett webináriumok (webes szakmai előadások) és ugyancsak e-learning tananyag segíti.
Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, 2015 óta megkétszereződött a programsorozat résztvevőinek száma. Az alapítvány tankönyveiből 120 ezer - 60 ezer általános és 60 ezer középiskolás - diák tanul. A Pénz7 eseményeit 2015 óta az European Money Week páneurópai rendezvénysorozat keretében rendezik meg. A Pénz7 program idén is kapcsolódik a Global Money Week eseménysorozathoz, amelyet márciusban 130 országban rendeznek meg.
A Pénz7 projektgazdája az Emmi, szakmai partnerei az NGM, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A felsőoktatásban is el kell érni azt, hogy minden második fiatal duális képzésben vegyen részt, ahogyan az a szakképzésben már megvalósult -... Teljes cikk
A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk
Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 3 hónapja
- Ekkora minimálbér-emelést lát reálisnak a VOSZ főtitkára 4 hónapja
- Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat 4 hónapja
- Távozik a B+N Referencia Zrt.- HR-igazgatója 4 hónapja
- Ez a következő három év legnagyobb kihívása a pénzügyi vezetők szerint 4 hónapja
- Így készítenék fel a gyerekeket a robotok világára – jöhet a kötelező MI-oktatás? 5 hónapja
- Vezetőváltás a KAVOSZ-nál 5 hónapja
- Milyen juttatásokkal segítheti a munkaadó a tanévkezdést? 6 hónapja
- Hamarosan lejár a SZÉP-kártya díjmentes felhasználás határideje 6 hónapja
- A magyarok harmada hónapról hónapra él – főleg az idősek vannak bajban 7 hónapja
- Pénzügyi wellbeing a munkahelyen: juttatás helyett valódi támogatás 7 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig