kapubanner for mobile

Egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba

Tavaly még százezer felett volt, idén már csak alig több mint 99 ezren jelentkeztek egyetemre és főiskolára.

Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) megbízott elnöke közölte, hogy idén összesen 99 192-en jelentkeztek a felsőoktatásba. Ez a szám tavaly még majdnem 102 ezer volt. 

Pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára, Bódis József szerint a magyar felsőoktatás régóta nagyon jó karrierlehetőséget biztosít a fiataloknak, és a kormány abban bízik, hogy a modellváltás után ez még inkább így lesz majd.

A legnépszerűbb képzési területek évek óta a gazdálkodástudományi, a műszaki, a bölcsészettudományi, a pedagógusi, az orvos- és egészségtudományi, valamint az informatikai képzések.

Az elmúlt húsz évben a 2020-as, a 2013-as és a 2008-as év produkált csak 100 ezer jelentkező alatti számot. A legtöbben, 167 371-en 2004-ben jelentkeztek a felsőoktatásba

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk