Még mindig hátrányban vannak a női szakemberek
A gyakran hangoztatott esélyegyenlőség ellenére a női kutatók az Egyesült Államokban és Európában egyaránt még mindig hátrányban vannak. Gondot jelent a család és a karrier közötti egyensúly, illetve az ellenérzések leküzdése.
Véleményük szerint a fő gondot nem a női jelöltek tehetsége, vagy felkészültsége jelenti, hanem az egyetemeken, a tudományos intézetekben uralkodó légkör, amelyben alábecsülik valós képességeiket. "Rengeteg nyílt és kevésbé nyílt ellenkezést tapasztalunk a női kutatókkal szemben. A legtöbb ezek közül alig érzékelhető, ám mégis alááshatja az önbecsülést és a bizalmat" - tette hozzá Handelsman. Ennek eredményeként még a biológia területén is - ahol az átlagosnál több nő pályázik doktori címre - alacsony az asszisztensek, illetve professzorok száma. Természetesen továbbra is gondot jelent a család és a karrier közötti egyensúly megtalálása, ám a fent említett tényezők nagyobb szerepet játszanak.
Az öreg kontinensen - főleg a posztkommunista országokban - szintén nagy problémát jelent a női tudósok helyzete. Nem véletlen, hogy tavaly januárban az Európai Bizottság "Elvesztegett tehetségek: a női tudósok helyzete a kelet-európai országokban" címmel jelentette meg az Enwise Szakértői Csoport tanulmányát. Eszerint a tudományos munkaerő 38 százalékát alkotják nők, ám a folyton változó légkörben helyzetük csupán mennyiségi szempontból jelentős, míg minőségi értelemben véve gyenge. A női tudósok éppen ott vannak a legtöbben, ahol nincs pénz a kutatási és fejlesztési feladatokra, így egyfajta "pótmunkerővé" minősültek és minősülnek vissza.
Az újonnan csatlakozott országokban - így Magyarországon is - a nők aránya magasabb a diplomás szakemberek körében, mint az Unió fejlettebb tagjainál, ám esélyeik jelenleg csak a versenyszférában vannak. Tanszék- vagy intézetvezetői pozícióra férfi társaiknak háromszor nagyobb esélyük van, akadémiai tagságról pedig csak álmodozhatnak. Ebben a helyzetben nagy segítséget jelentenek a kifejezetten női kutatók számára meghirdetett pályázatok, ösztöndíjak, mint például a LOréal Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság közös kezdeményezése.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk