Még mindig nagyon magas a bérekre rakódó teher
Európában a harmadik legmagasabb teher rakódik a bérekre Magyarországon az OECD 2016-os adatai szerint. A 2017-es járulékcsökkentés ezekben a számokban még nem érvényesül, de még azzal együtt is a legdrágábbak között a magyarországi foglalkoztatás, írja a Portfolio.
Ha a 2017-es járulékcsökkentést is beszámítjuk, akkor hatodik helyen állna Magyarország a 2016-os rangsorban, 46,2%-al, ebben az esetben megelőzve Franciaországot, Olaszországot, és Ausztriát is.
Az OECD által vizsgált többi európai országban az alacsonyabb keresetekre kevesebb adót terhelnek, míg Magyarországon az egykulcsos adórendszer miatt egyforma a közteher az államkasszába, írja a Portfolio.
A családos munkavállalókat érintő adóék a családi adókedvezmény miatt sokkal "jobban teljesít" az összehasonlításban. Egy kétgyermekes, egy átlagkeresős pár esetében az adóék mértéke 33,7 százalék volt 2016-ban, amivel nagyjából a középmezőnyben voltunk Európában.
Portfolio
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 2 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 3 hete
- Adókedvezmény, bértámogatás, hitel: kormányzati csomag a vendéglátásnak 2 hónapja
- Már 55 ezren éltek vele – így kapható meg a családi kedvezmény a januári bérrel 3 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 3 hónapja
- Ilyen kedvező adóügyi változások léptek életbe január 1-től 3 hónapja
- Már elérhetők az édesanyáknak és a családoknak járó kedvezményekről szóló adóelőleg-nyilatkozatok 3 hónapja
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 4 hónapja
- Karácsony előtt érkezik a családi pótlék 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?