Május 16. Kedd Bakonybél – Bakonyszentlászló

A reggeli kávémat iszom miközben az üvegajtón keresztül gyönyörködöm a kilátásban. Esik és hideg van. Bőrig ázom, ha gyalog indulok útnak. A következő állomás, Fenyőfő, 16 kilométeres táv. Nem tudom mi legyen. Gondolatmenetemet az egyik szerzetes szakítja meg, közeledik az épület felé. Már az ajtóban áll, leteszi esernyőjét, előveszi kulcsát, beilleszti a
zárba, majd felpillant és tekintetünk találkozik. Mindketten meglepődünk. Kezet fogunk, bemutatkozunk, pár perces tiszteletteljes csevegésünk végén pedig úgy köszön el: „Ázott utat!” Abban a pillanatban eldől, gyalog megyek tovább, bármi is legyen.

A Bakonyban zarándoklom, a sár, eső és hideg ellenére, a szívem csordultig tele. Amikor szemerkélő esőben haladok, többnyire teljesen kikapcsolok. Erőteljes flow állapotba kerülök. Ilyenkor, mintha bekapcsolna a túlélőösztönöm, a cél pedig kijutni az erdőből épségben. Mindez fókuszáltá tesz. Az útjelzéseket fokozottabban pásztázom, hogy ne tévedjek el,
koncentrálok hova lépek, nem lehetek vakmerő vagy figyelmetlen, mert ha megrándítom, netalán kitöröm a bokámat, segítség nélkül nagy kihívás lenne a szállásig eljutnom. A biztosra kell mennem.

Üzenet útközben

Az utolsó fél órányi szakaszt, szakadó esőben teszem meg, ősfenyvesek társaságában. Ekkor ismét felteszem magamnak a kérdést: ’Teljesen megőrültem?’ és közben hangosan nevetek. Beérek Fenyőfőre, azonnal templomot, kocsmát vagy községházat keresek. Mindhárom zárva. Bánatomban megeszem a maradék sajtos párizsis szendvicsemet, erőre kapok és elindulok esőben felfedezni a terepet. Ekkor összetalálkozom a postással, aki leadja a drótot, hogy szerinte a régi italbolt épületébe betérhetek. A szerencse mellém szegődik, a tulajék temetésre készülnek, ezért nyitva az épület és én bebocsájtást nyerek. A fatüzelésű kályhában pattognak, ropognak a fahusángok, kellemes meleg árasztja el a helységet. A kávé és a helyiekkel való beszélgetés melengeti a lelkemet. Nincs is kedvem elindulni, hálistennek nem sürgetnek, sőt!
kedvesen maradásra ösztönöznek. Két órát ücsörgök a kályha melegében.

A tegnap esti magány után, ma társaságra vágyom. Nem kell sokáig várnom, kívánságom hamar teljesül, mert rajtam kívül még három zarándok tartózkodik a bakonyszentlászlói turistaházban. Csaba, a gondnok, tüneményes, kedves és segítőkész vendéglátó, jelenléte megalapozza a jó hangulatunkat. Miután zarándoktársaimmal megosztjuk egymással eddigi caminos élményeinket, mindenki a saját kis zugába vonul el. Hamar álomra szenderedem, azonban
rémálmok gyötörnek. Reggel pedig rossz előérzetem támad.

Zárszó: Az emberek alapvetően jóindulatúak, kedvesek és segítőkészek. Amikor ennek szöges ellentétével találkozom, az felbőszít és eszembe jut, hogy időben és energiában ugyanannyiba telik kedvesnek lenni, mint flegmának és közömbösnek. Akkor mégis te melyiket választanád inkább? Néha elkap a düh és képzeletben bizonyos embereket megráznék, vagyis inkább felráznék, hogy Ébredj! és légy már kedves! Tapasztalom szerint, ha derűsen és nyitott érdeklődéssel a hangszínedben szólítod meg őket, akkor a többség erre kedvesen reagál. Csak jó élményekről tudok beszámolni a megtett út alatt, ennek köszönhetően visszatért az emberekbe vetett bizalmam és hitem.

Folytatjuk.