Mely megyékben élők a legboldogtalanabbak Magyarországon?
Elkészült Magyarország boldogságtérképe, amely szerint többek között a nők, a kistelepüléseken élők, a 30-50 év közöttiek, a családosok és diplomás nyugat-magyarországiak a legboldogabbak.
A kutatás egyik célja az volt, hogy láthatóvá váljon, melyek azok a térségek, ahol boldogabbak vagy kevésbé boldogok az emberek, hogy aztán célzott kezdeményezésekkel lehessen segíteni ott, ahol erre a legnagyobb szükség van - emelte ki Bagdi Bella személyiségfejlesztő tréner, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, a kutatás kezdeményezője.
Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriumának vezetője, a felmérés szakmai irányítója elmondta, hogy a kutatással ki akarták deríteni, milyen széles skálán mozog a magyar lakosság boldogságszintje és ez milyen összefüggésben van a demográfiai és a pszichológiai tényezőkkel.
A térkép tehát a boldogság eléréséhez és megtartásához szükséges képességek közötti párhuzamok segítségével mutatja meg, hogy hol és mennyire boldogok a magyarok - fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a kutatásban részt vevő nők mindenhol boldogabbnak vallották magukat, de az is látszik, hogy minél kisebb egy település, annál derűsebben látják a világot a lakói, illetve, hogy a magyarok 12,3 százaléka sorolható azok közé, akik a mentális egészség csúcsán vannak.
Boldogabbak a diplomások, a nyugat-magyarországiak, illetve azok, akik hatékonyan kezelik a stresszhelyzeteket és az átlagosnál jobb képességekkel rendelkeznek a boldogságteremtés és a boldogság fenntartása terén. A párkapcsolatban élőknek is több öröm jut az életben, a legboldogabbak pedig egyértelműen a nagycsaládosok; minél több gyerek van egy családban, annál elégedettebbek az életükkel.
A legboldogtalanabbak Nógrád, Heves, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élők.
Oláh Attila elmondta azt is, hogy a boldogság világnapja alkalmából az ENSZ felkérésére minden évben közzéteszik az országok boldogságrangsorát, amelyet összetett mutatók alapján készítenek el. "A mi kutatásunk több mutatója megegyezik ezzel a nemzetközi kutatással, hogy nemzetközi adatokat is mérhessünk, de alapvetően a mi célunk azoknak a pszichológiai tényezőknek a vizsgálata volt a boldogságszinttel összefüggésben, amelyeknek fejlesztésére a pszichológia tudománya eszközökkel rendelkezik."
Az eredmények szerint az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllét szoros együttjárást mutat a mentális egészség szintjével. A nemzetközi kutatási eredményekhez viszonyítva a vizsgált magyar populáció 12,3 százaléka éri el a mentális egészség csúcsállapotát, ezzel az értékkel Magyarország európai viszonylatban hátulról a hatodik helyen áll, Bulgáriát, Szlovákiát, Oroszországot, Portugáliát és Ukrajnát megelőzve.
"A kutatással arra is szeretne rávilágítani, hogy a boldogság, a pozitív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak a mentális egészség meghatározásában, befolyásolják a munkavégzés hatékonyságát és a várható élettartamot is" - fűzte hozzá.
A szakemberek úgy tervezik, hogy ezentúl évenként megismétlik majd a felmérést, hogy nyomon követhessék, hogyan alakul a magyarok boldogságszintje.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Ezek a világ legboldogabb országai 2 hete
- Work-life balance 2 hete
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 3 hete
- A rendszeres röplabdázás és annak hatása az életminőségre 3 hete
- A titkos fegyver, amivel a cégek boldogabb és hatékonyabb csapatot építenek 3 hete
- Nem a munka fáraszt, hanem az AI – új mentális túlterhelést találtak a kutatók 3 hete
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 4 hete
- Mit tehetünk, hogy jobban aludjunk? 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?