Mennyit keresnek a banki, biztosítási szakemberek?
Míg egy ügyfelekkel dolgozó kezdő hitelkockázati elemző átlagosan bruttó 420 ezer forintot keres, addig egy fiókvezető 900 ezer forintot. Egy tapasztalt portfólió menedzser illetve egy senior aktuárius pedig bruttó 1,7-1,8 millió forintos fizetést is kaphat havonta, derül ki a Hays Hungary személyzeti tanácsadó bérelemzéséből.
A területen elsősorban IT tudást, digitális készségeket kerestek, így az üzleti elemzők, folyamat- és rendszerszervezők iránt nőtt a kereslet. A biztosítóknál az aktuáriusok keresettek, a pályakezdők bére tavaly 10-15%-ot még növekedni is tudott, a vezető pozíciók bére azonban nem változott. (A táblázatok a bruttó alapbéreket mutatják, minimum, maximum és jellemző kategóriákban.)
Egy kezdő kockázati modellező akár 400 és 600 ezer forint közötti bruttó fizetést kaphat, egy elemző ennél valamivel alacsonyabb 380 és 550 ezer forintos bérsávban mozoghat. A terület vezetője azonban akár 2,1 milliós bruttó bért is hazavihet.

Egy hitelelemző 330 ezer forintos minimummal kezd, míg egy fiókvezető már akár 1,2 millió forintos bruttóig is eljuthat.

A back office-ban dolgozó befektetési elemzők és főként a portfólió kezelők ennél jóval magasabb fizetést érhetnek el. Utóbbiak kezdőként 600 ezer forintos bruttóval indulnak, de a tapasztalt portfólió kezelő már 1,8 millió forintos alapfizetést is elérhet.
Biztosítási területen pedig az aktuáriusok keresnek kiemelkedően, 10 év tapasztalattal akár 1,7 millió forintot. Kezdőként pedig a jellemző fizetés 540 ezer forint havonta.

Nyitókép: Erol Ahmed on Unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
- Így emelkednek a fizetések a Lidl-nél 2 hete
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 2 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 2 hete
- Paradigm shift in HR: regional best practices and the path to strategic value 2 hete
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 3 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?