kapubanner for mobile

Mennyit keresnek az üzleti szolgáltatóközpontok dolgozói?

Az üzleti szolgáltatóközpontokban a pályakezdő bérek nagyjából területtől függetlenül bruttó 500 ezer forint körül alakulnak. Csapatvezetői pozíciókban a szakterület már nagyobb szórást jelent, akár bruttó 950 000 és 1,6 millió forintot is meg lehet keresni átlagosan. Az angol alapelvárás, további nyelvek ismerete 10-17% nyelvpótlékot is jelenthet. De lássuk a részleteket egyes területeken és néhány kiragadott példán keresztül.

mennyit keres, üzleti szolgáltatóközpont-

Jelenleg körülbelül 200 üzleti szolgáltatóközpont működik Magyarországon, mintegy 100 ezer főt foglalkoztatva. A szektor központja továbbra is Budapest, de egyre több cég nyit – gyakran második – irodát a nagyobb vidéki városokban is, melyek irányába a nyitást különböző programokkal is motiválja a HIPA és a vállalatokat tömörítő ABSL is az önkormányzatokkal együttműködésben. 

Az elemzést készítő Hays Hungary Business Services szakértője, Nagy Anita kiemelte, hogy a cégek szempontjából fontos az erős munkáltatói márka építés és kommunikáció, valamint a juttatási csomagok és a fizetések. A cégek 70%-a emelt legalább 10-15%-kal a fizetéseken, amit általában még egy inflációkövető béremelés is kiegészít

A vállalatok emellett egyre nagyobb hozzáadott értékre is törekszenek, így a nyelveken túl egyre nagyobb szerepet tölt be a szaktudás, és így a munkavállalók továbbképzése és fejlesztése is.A szakterületek közül a legkeresettebbek a pénzügyi, számviteli és a kontrollingot támogató pozíciók. A pénzügyi területen jelentős bővülés is tapasztalható, és a szakértő szerint egyre komplexebb felelősségi köröket jelentő és szakértelmet igénylő feladatok kerülnek ide. 

Továbbra is keresettek a németül beszélő szakemberek, legnagyobb kihívást pedig a lengyel nyelvismerettel rendelkező jelöltek megtalálása jelenti.

De nézzük meg alaposabban a béreket a Hays Salary Guide alapján:

HR támogatás

Kezdjük a HR szempontból, a HR-t támogató funkciókkal. 

A HR operációt segítő pályakezdő bére bruttó 460 ezer és 550 ezer forint között mozog. Egy toborzási specialista 3 év tapasztalattal  már 650 ezer és 1,2 millió forint között kereshet havonta, míg egy csoportvezető menedzser 1,1 és 1,5 millió forint között. 

üzleti szolgáltatóközpont, HR támogatás
HR támogató funkciók

 

Pénzügy-számvitel

A legkeresettebb pénzügyi-számviteli területen a különböző könyvelői pályakezdő pozíciókban 480 ezer és 530 ezer forint között indulnak a bruttó fizetések. 3 év tapasztalattal pedig akár már 850 ezer és 1 millió forint közötti havi bért is el lehet érni. Kontrolling területen a legalacsonyabb összeg 680 ezer forint, a legmagasabb pedig 1,5 millió. A csoportvezetők és menedzserek a 1,1 és 1,7 millió forint között van, de van, ahol akár 2 millió forintot is meg lehet keresni. 

üzleti szolgáltatóközpont, pénzügy, számvitel
Pénzügyi-számviteli funkciók

 

Ügyfélszolgálat

Ügyfélszolgálati területen a fizetések 450 ezer forintról indulnak, de három év tapasztalattal már akár 700 ezret is meg lehet keresni. Frissdiplomás adatelemzőként 480 ezer forinttól indul a bérezés 750 ezer forintig terjed. A csoportvezetők pedig akár 1,5 milliót is megkereshetnek. 

üzleti szolgáltatóközpont, ügyfélszolgálat
Ügyfélszolgálat-támogatás

 

Álljon itt még a nyelvi pótlékok táblázata:

üzleti szolgáltatóközpont, nyelvi pótlék
Nyelvi pótlékok

 

Érdemes megjegyezni, hogy ezek átlagok, a szervezet méretétől, a terület jövedelmezőségétől függően lehetnek jelentős különbségek. A Hays Hungary elsősorban a hozzájuk beérkező megbízásokat összegzi, ügyfélkörük pedig dominánsan nemzetközi hátterű cégekből áll.

Nyitókép: Unsplash

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

"Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt

A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk