kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Mérlegen a régiók (8) - Zala megye

Sorozatunk nyolcadik részében Slezák Dóra, a WH Consulting zalaegerszegi irodájának vezetőjének segítségével térképezzük fel Zala megye munkaerőpiacát.

Zala megye a nyugat-dunántúli régióban fekszik, szomszédja az országhatár túloldalán Horvátország és Szlovénia, Ausztria pedig a megyeszékhelytől mindössze 50 km távolságra fekszik.

Nyugat-Európa közelsége miatt a rendszerváltást követően az ország keleti részeihez viszonyítva jelentős nagyságú tőke áramlott a térségbe, ez azonban nem volt elegendő a kiegyensúlyozott munkaerőpiac kialakulásához.

Folyamatos és nagy létszámú leépítések

A megyébe települt vállalatoknál jelenleg szinte folyamatosak a nagy létszámú leépítések: az egyik legfőbb munkáltató, a Flextronics Magyarország Kft. mintegy 900 bérelt és saját állományában lévő dolgozójától vált meg idén januárban, 2004 novemberében pedig 270 munkahelyet szüntetett meg a piacon szintén kulcsszereplő Zalakerámia Rt. A 680 főt foglalkoztató Zalahús Rt. is megvált 90 dolgozójától.

A cégek inkább Győrbe mennek

Ráadásul az utóbbi években a Magyarországra készülő multinacionális cégek Zala megye helyett inkább a régió másik két megyéjébe, Vas és Győr-Moson-Sopron megyébe helyezték leányvállalatukat, székhelyüket. Mint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható, egy 2003-ban elvégzett felmérés szerint a Nyugat-Dunántúlon befektetett tőkeállomány 70 százaléka Győr-Moson-Sopron megyében koncentrálódik, 25 százaléka Vas megyében, és csak öt százaléka Zalában.

Csak Keszthelyen 6 százalék alatti a ráta

Ez a munkaerőpiacon is érezteti hatását, ugyanis a régión belül évek óta Zala megyében a legmagasabb a munkanélküliség. A megyei munkanélküliségi ráta 2005 júniusában közel 2 százalékkal az országos átlag feletti volt (8,6 százalékos). A kedvezőtlen helyzet még szembetűnőbb, ha városokra lebontva vizsgáljuk a munkanélküliségi szintet.

Letenyén például 12,7 százalékos a ráta, Lentiben és Zalaszentgróton 9,8 százalék. A gazdasági szempontból meghatározó Nagykanizsán is meghaladja a 9 százalékot. Valószínűleg a nyári idénymunkáknak köszönhetően Keszthelyen mindössze 5,8 százalékos volt júniusban a mutató, a megyeszékhely Zalaegerszeg rátája pedig 8 százalékot tett ki az előző hónapban. A zalaegerszegi regisztrált munkanélküliek létszáma azonban jelenleg másfélszer több mint tavaly júniusban.

A gépész- és villamosmérnökök keresettel

A térség húzó ágazata az ipar. Munkaerő-piaci szempontból a feldolgozóipar mellett meghatározó a szerepe a gépiparnak és az elektronikaiparnak. Slezák Dóra, a WH Consulting humán üzletágának zalai területi irodájának vezetője elmondása szerint a térségben gyorsan főleg az alacsony képzettségűek jutnak álláshelyhez, a szellemi foglalkozásúak közül pedig leginkább a mérnökök, azon belül pedig a minőségbiztosítási -, a gépész- és a villamosmérnökök keresettek, de a pénzügyi szakemberek számára is könnyű az elhelyezkedés.

A pályakezdőknek is ezeken a területeken van lehetőségük a munkavállalásra - szakirányú végzettséggel. "Rajtuk kívül tulajdonképpen minden szellemi foglalkozásúnak nehéz a végzettségének megfelelő állást találni a megyében" - mondta el Slezák Dóra.

Nem középvezetőknél is elvárás a két idegen nyelv ismerete

A keresleti és kínálati oldal között elég nagy különbségek tapasztalhatók - tette hozzá -, kevés a képzettek számára felkínált pozíció, a megyei munkavállalók viszont rendkívül képzettek. Nagy részük rendelkezik legalább 1-2 éves szakmai tapasztalattal, és több nyelven beszélnek nemcsak társalgási, hanem tárgyalási szinten. Egy-egy középvezetőinél alacsonyabb szintű állás betöltésekor a munkáltatónál elvárásként szerepel mind az angol, mind a német nyelv ismerete - és a pályázók zöme rendelkezik azzal - tájékoztatott a WH Consulting zalai irodájának vezetője.

"A diplomások egy része egyébként az álláshoz jutás reményében inkább átképzi magát, vagy máshol próbálkozik: Győr-Moson-Sopron megyében, a fővárosban, illetve külföldön" - jegyezte meg Slezák Dóra.

Bruttó 120-130 ezer a HR-managereknek

Zala megye a nyugat-dunántúli régió megyéi között a kereseti átlagok tekintetében is hátul áll. Míg Győr-Moson-Sopron megye a negyedik, Vas megye a kilencedik az országos rangsorban, addig Zala megye a tizenthatodik helyet foglalja el. "A nem multinacionális vállalatoknál a középvezetők átlagosan a budapesti bérek egyharmadát keresik. A HR-managerek fizetése például bruttó 120-130 ezer forint havonta, egy zalai cégnél dolgozó adótanácsadó keresete bruttó 400 ezer forint, Budapesten bruttó 800 ezer forint. Annak ellenére, hogy akár fél évbe is telhet, míg találunk az elvárásoknak megfelelő mérnököt, mégis feleannyi bért ajánlanak a számukra, mint a fővárosban dolgozó szakembereknek" - sorolta Slezák Dóra.

Slezák Dóra szerint azonban változás várható: mind az alacsony bérszínvonal, mind a kvalifikált munkaerő helyzete javulni fog, a külföldi cégek ugyanis kezdik újra felfedezni a megyét. Ennek két jele: Júliusban a számítógép-kiegészítőket és multimédiás eszközöket gyártó Logitech jelentette be, hogy a Flextronicsszal közösen működtetett zalaegerszegi bázisának bővítését tervezi, és Zalaegerszeg új ipari parkjában hozza létra Közép-Európa legnagyobb tápszergyárát a szlovén Li Premix is.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kilométerdíj és üzemanyag-elszámolás 2025-ben: Szabályok, számítási módszerek és javaslatok

A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk

Sportbelépő adózása és juttatása 2025-ben: részletes útmutató

A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk

Bérgarancia Alap: védelem fizetésképtelenség idején

A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek