kapubanner for mobile

Mi alapján választanak gyakornoki helyet a fiatalok?

A felsőoktatásban tanulóknak az ősz fokozott kihívást jelenthet, sokan ugyanis tanulmányaik mellett szakmai gyakorlatukat is most kezdik. A versenyhelyzet élesedik: a hallgatók azokért a vonzó munkahelyekért szállnak ringbe, ahol már a gyakorlat során is izgalmas feladatokat kapnak, és szívesen építenének hosszú távon karriert. A munkaadók pedig már gyakorlati idejük alatt magukhoz akarják csábítani a legtehetségesebb fiatalokat, és a későbbiekben is megtartani őket. Végh József, a K&H HR igazgatója beavat abba, mi alapján választanak a fiatalok gyakorlati helyet.

images

A felsőoktatási törvény kimondja, hogy a diploma megszerzésének egyik feltétele a szakmai gyakorlat elvégzése. Ez azt jelenti, hogy alapszak esetén 6, míg a mesterbizonyítvány megszerzéséhez 4 hét vállalati tapasztalat szükséges. Míg a szakmát adó középiskolák esetében a tanulmányok után, nyáron várják el a gyakorlat teljesítését, addig a felsőoktatásba járók számára jellemzően ősszel, illetve tavasszal hirdetik meg gyakornoki programjaikat a vállalatok. Így a tanév kezdete dupla kihívást jelenthet az egyetemistáknak, hiszen tanulmányaik mellett gyakornokként is meg kell állniuk a helyüket.

Szakmai gyakorlat: ahol mindenki nyerhet

A fiatalok ma már a diploma megszerzése előtt tudatosan készülnek a munkával töltött évekre, ezért már az ő oldalukról is komoly kiválasztási folyamat előzi meg, hova adják be a jelentkezésüket. A vállalatoknak érdemes már ennél a lépésnél magukhoz csábítani a tehetséges fiatalokat, hiszen a pályakezdők szívesen maradnak az adott cégnél a gyakorlat lejárta után is. Így mind a két fél nyer: a munkaadók a gyakorlati évek alatt betaníthatják a diákokat, akik később teljes munkaidős kollégákká válhatnak. A hallgatók pedig a tanulmányi éveik alatt egy ígéretes munkahelyre kerülnek, ahol a jövőben karriert építhetnek. Ha pedig mégis másfelé veszik az irányt, a releváns szakmai tapasztalat mindenképpen komoly előnyt jelent pályakezdőként a munkaerőpiacon, egyre több ugyanis az olyan álláshirdetés, ahol a szakmai gyakorlat már követelmény.

Mire vágynak a fiatalok, hogyan választanak a munkaadók?

A diákok kidolgozott preferenciarendszer alapján választanak a gyakorlati helyekből” – mondja Végh József, a K&H HR igazgatója. Érdekes feladatokra, szakmai kihívásokra vágynak, és céljuk, hogy minél több ismeretet magukba szívjanak. Emellett szeretnék átlátni a céges struktúrát, projekteket és folyamatokat, integrálódni a kollégák közé. Sokat számít még az is, ha innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal dolgozhatnak, emellett tisztában vannak vele, hogy egy magas presztízsű vállalatnál töltött idő később a munkaerőpiacon előnyt jelenthet. A rugalmas munkaidő pedig, amit ma már egyre több helyen biztosítanak, lehetővé teszi a felkészülést és a vizsgákon való részvételt, a munka-tanulás-magánélet összeegyeztetését

Így tűnhetünk ki a munkaadók közül

Gyakorlati helyet több úton is találhatnak a hallgatók, ezért ezeken a területeken érdemes a munkáltatóknak is megjelenni és vonzó képet kialakítani magukról. „A felsőiskolai intézmények karrierirodájának palettájára célszerű többfajta, izgalmas ajánlattal felkerülni, hogy a hallgatóknak személyre szabottan javasolhassanak belőlük. Az állásbörzékre válasszunk olyan kollégát, aki megnyerően tudja átadni a vállalati értékeket az érdeklődőknek. A különböző állásportálokon is hatalmas a kínálat, ezért meghatározó, hogyan fogalmazzuk meg hirdetésünk első pár mondatát, hogy a potenciális kollégák végigolvassák ajánlatunkat” – fejti ki Végh József.

Ha megvan a kiszemelt vállalat, a fiatalok jellemzően utánakérdeznek ismerőseik körében, hogy van-e valakinek személyes tapasztalata az adott cégnél. Az ilyen közvéleménykutatásokon ráadásul olyan cégek is látókörükbe kerülhetnek, amik addig nem jutottak eszükbe. A végső választásnál ezért döntő lehet, milyen hírnévvel rendelkezik az adott munkahely.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az álomfőnök létezik: több milliárd forintnyi bónuszt szórtak szét egy céges rendezvényen

Egy kínai gyártócég tulajdonosa 26 millió dollárnyi év végi bónuszt osztott szét dolgozói között: a gálán a munkatársak annyi készpénzt... Teljes cikk

Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe - A munkavállalók negyede bizonytalannak érzi saját szakmai kilátásait

A PwC Munkaerőpiaci Körkép kutatása szerint 2025-ben egyre többen érezték bizonytalannak saját szakmai kilátásaikat, és a munkavállalók közel... Teljes cikk