Mi lesz a nyugdíjpénztári megtakarításainkkal?

Idegesek a nyugdíjpénztárak ügyfelei: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által a közelmúltban nyilvánosságra hozott adatok szerint az idei első félévben erősen zsugorodott a nyugdíjpénztárak vagyona. A magán-nyugdíjpénztárak átlagosan mínusz 9,8, az önkéntes pénztárak pedig mínusz 6,9 százalékos hozamot értek el.

A pénzügyi vihar a világon mindenhol megtépázta a nyugdíjalapokat. Míg a különböző alapokban 2007 végén 15 ezer milliárd dollárt tartottak, a válság következtében a vállalati alapok vagyonuk 20, az államiak 15 százalékát vesztették el. Közép- és Kelet-Európában az idei első félév végén 70 milliárd eurónyi nyugdíjcélú megtakarítást tartottak nyilván, s a kasszák régiós szinten 9 milliárd euró veszteséget szenvedtek el. A régióban arányosan a magyarországi kár a legnagyobb: Erdős Mihály, a PSZÁF főigazgató-helyettese egy közelmúltban tartott konferencián 2,11 milliárd eurós vagyoncsökkenésről számolt be.

A szomszédos országokénál nagyobb hazai mínusz oka, hogy a magán-nyugdíjpénztárak egy része éppen most tért át a választható portfóliós rendszerre, s az alapkezelők a rendelkezéseknek megfelelően megemelték a részvényhányadot a befektetési körben.

A kormány ugyan a válság hatására gyorsan kitolta a jövő év január elsejei kötelező áttérési dátumot 2011-re, a pénztárak közel egyharmada mégis már az eredetileg megjelölt kötelező határidő előtt egy évvel, 2008. január 1-jétől kialakította a választható portfóliós rendszert. (A három választható portfólió főszabályait lásd külön.) Az új rendszert már bevezető pénztárak tagjai látszólag többet buktak, bár Fórizs Sándor, az Évgyűrűk Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke ezt cáfolja.

Sőt, a nyugdíjhoz közel állók szavai szerint még jobban is jártak, elvégre nekik nem kellett futniuk a teljes portfólió kockázatát, csak a sajátjukét, amelyben pedig nem volt részvény.

Kockáztattak

A kötelező részvényhányad előírása mögött az a régi tapasztalat állt, hogy a részvény hosszú távon – márpedig a nyugdíjcélú megtakarítás ilyen – mindig magasabb hozamot eredményez, mint a többi befektetési forma. Ezért nem érdemes biztonságos állampapírban üldögélni egy pályakezdőnek, akkor ugyanis jóval alacsonyabb lesz a nyugdíja, mint a részvényt tartó kortársainak. Így van ez akkor is – állítják egyhangúan az elemzők és a befektetési tanácsadók –, ha pechünkre most éppen beütött a krach.

Kérdés, hogy egy nyugdíjpénztári ügyfél miben bízhat ezek után? A pénztárak vezetői felelősségteljesen mást nem ígérhetnek a tagoknak, mint hogy a „dinamikus” – a legtöbb részvényt tartalmazó – portfóliók 2009 közepére pozitív nullán állhatnak – szögezi le Nagy Csaba, a legnagyobb pénztárakat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöke –, tízéves időtávban pedig a „dinamikus” konstrukció utoléri majd a „konzervatív” szemléletben elhelyezett vagyon nagyságát. Ennél is hosszabb idő alatt pedig kisimulhatnak a veszteségek.

Sokakban felmerül ilyen „vérzivataros” időszakokban, hogy vajon miért nem létezik valamiféle garanciarendszer, amely minden körülmények között biztosítani tudná a nyugdíjak értékállóságát? Nos, Magyarországon a pénztári intézményrendszer indulását követően nem sokkal megalakult a Pénztárak Garanciaalapja (PGA). A bankbetétek biztonságát garantáló Országos Betétbiztosítási Alaphoz (OBA) hasonló intézmény a folyamatos nyugdíjszolgáltatást hivatott biztosítani abban az esetben, ha egy kassza valamilyen oknál fogva éppen nem rendelkezik likvid pénzzel. A ma már több milliárd forintot kezelő alap azonban tőkegaranciát nem, csak likviditási garanciát nyújt.

A tőkegarancia nem egyeztethető össze a tőkefedezeti jelleggel, amely arról szól, hogy „annyi pénz van a számlámon, amennyit a megtakarításaim hoztak az évek során”. Csehországban ennek ellenére kísérleteztek tőkegaranciát nyújtó garanciaintézmény létrehozásával, aminek az lett az eredménye, hogy – miután biztonságos befektetésekhez kötötték a garanciavállalást – mindenki állampapírba helyezte a pénzét, amivel viszont elesnek a jövőbeli attraktív hozamoktól.

Nem éri meg a pénztárváltás

Felmerülhet az is, vajon jó ötlet-e most pénztárat váltani, és átlépni egy olyanba, amelynek kisebbek voltak a veszteségei (a veszteséget egyik sem úszta meg). A kérdésre egyértelmű nem a válasz. Stratégiai döntést nagy fel- vagy lejtmenetben nem szabad hozni. Az általános bölcsességen túl azonban elmondható: aki most vált, az egyszersmind realizálja a veszteséget és annak az esélyét is kizárja, hogy a remélt jobb évek hozamai ellentételezik a mostani mínuszt. A legfontosabb ugyanis, hogy a pillanatnyi veszteség egyelőre virtuális, a mínusz csak a könyvekben jelenik meg, amelynek pedig a piaci értéket kell tükröznie. Ha valaki most átlép, valóban vesztes lesz.

A pénztárválasztásra, annak szempontjaira már nehezebb egyértelmű útmutatást adni. A szakemberek többnyire arra hivatkoznak, hogy a legfontosabb szempont a biztonság és a tőkeerő lehet, így leginkább ajánlható egy ismert, tőkeerős multit a háta mögött tudó pénztárba belépni. Ezt a nézetet sem osztja azonban mindenki, mondván, a nagy pénztárak általában magasabb költséggel működnek, amit a tagoknak kell megfizetniük, és éppen a méretük miatt kevésbé rugalmasak. S bár a múltbeli hozamokból semmiféle következtetés nem vonható le a jövőre nézve, mintha ezt a tételt igazolná, hogy az utóbbi öt évben a legmagasabb átlagos hozamot – 10,54 százalékot – az önkéntes pénztárak körében egy viszonylag kis kassza, a VIT Önkéntes Nyugdíjpénztár érte el.