Milyen feltételei vannak a nyugdíj melletti munkának?
34 év 111 nap elismert korkedvezményre jogosító idővel rendelkezem. 1979 nyarán érettségi után kezdtem el a munkát, majd 1980 februárjától dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, végig korkedvezményes munkakörben, de a 2014.12.31-i határozat miatt nem lesz meg a 7 év kedvezményhez szükséges 35 évem. 1960.10.03- án születtem, számításaim szerint 2019.09. hó lesz a munkával töltött utolsó hónapom, onnantól, ha jól tudom, korhatár előtti ellátott leszek. De én a nyugdíj mellett is szeretnék dolgozni, mégpedig a jelenlegi beosztásomban. Jelenleg eléggé létszám hiányos helyzet van a munkakörömben, véleményem szerint talán még örülnének is neki a cégnél. Kérdésem a következő: mivel mindenképpen el akarok menni nyugdíjba, az e melletti munkavégzés feltételei érdekelnének.

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A korhatár előtti ellátás mellett természetesen dolgozhat, de figyelembe kell vennie az ún. éves összeghatárt, vagyis az év során addig kaphatja a keresetét és az ellátását együtt, amíg az év során szerzett bruttó keresete meg nem haladja a minimálbér 18-szorosát (még nem tudjuk, ez mennyi lesz 2019-ben). Ha valamelyik hónapban a keresete meghaladná ezt az összeget, akkor a következő hónaptól az év végéig felfüggesztenék az ellátása folyósítását, majd a következő év januárjától újraindítanák.
A korhatár előtti ellátás tehát NEM nyugdíj, így a mellette végzett munkára sem a nyugdíj melletti munkavégzésre előírt szabályok vonatkoznak.
A korhatár előtti ellátás mellett végzett munkával plusz szolgálati időt szerez, s ha ennek a hossza meghaladja a 365 napot, akkor a nyugdíjkorhatára betöltését követő hat hónapon belül bármikor kérheti a nyugdíja újraszámítását a plusz szolgálati ideje figyelembe vételével - egyébként a korhatár előtti ellátása változatlan összegben átalakul öregségi nyugdíjjá a korhatára betöltésének napjától.
További részletek az összefoglalómban.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk
Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk
2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?