Minden, amit az új idegenrendészeti törvényről tudni kell - szakmai tájékoztatót szervez az Expat-Center
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚj engedélytípusokat, új követelményeket, és összességében megváltozott helyzetet jelent az új idegenrendészeti törvény, amely bár már januárban életbe lépett, valós hatásait a végrehajtási rendelet megjelenésétől lehet majd érzékelni. A változásokhoz pedig a munkáltatóknak, a HR-nek, és a relokációval foglalkozó szakembereknek egyaránt alkalmazkodniuk kell. Ezen változások között segít eligazodni az Expat-Center által szervezett Relocation Reggeli.
Az új törvény szigorítást és összességében 24 féle engedélytípust eredményez, ami számos bizonytalanságot okozhat a vállalatok számára jelezte Cziczárdi Györgyi, az Expat-Center ügyvezetője. Ezért a cég tájékoztató reggelit szervez (nagy)vállalati HR-eseknek március 22-én (pénteken), ahol finom kávé és harapnivaló mellett segítenek lefordítani a gyakorlat nyelvére az új törvényi szabályozást, annak hatásait és megosztják az első tapasztalatokat a hivatalos folyamatok változása kapcsán. A cég több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik fehérgalléros munkavállalók relokációja terén, több alkalommal szerepelt a szakma Oscar-díjának számító Forum for Expatriate Management díj shortlistjén, és évtizedes kapcsolatot ápol nagyvállalatokkal, melyeknek teljeskörű relokációs szolgáltatást nyújt.
A rendezvényen strukturáltan áttekintik, hogy milyen változásokra kell felkészülniük a munkáltatóknak, amennyiben külföldi munkavállalókat szándékoznak alkalmazni, vagy akár vezető tisztségviselőket relokálni egy Magyarországon induló beruházáshoz.
- munkavállalásiengedély-típusok
- tartózkodás időtartama (korlátozások, megújíthatóság)
- tartózkodás jogcíme
- különböző tartózkodási kártyák (vendégmunkás engedély, Magyar kártya, ICT kártya, EU kék kártya)
- integráció segítése
Relocation Reggeli: 2024. március 22., Expat-Center Iroda. Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az esemény célja, hogy segítsenek eloszlatni azt a bizonytalanságot, amit a változás, azt átmeneti helyzet okoz, amíg az új fogalmakat, folyamatokat megismerik és megszokják a munkáltatók. Cziczárdi Györgyi hangsúlyozta, a céljuk továbbra is az, hogy minél gyorsabban és a lehető leghatékonyabban szerezzék meg a szükséges engedélyeket és dokumentumokat (vízum, tartózkodási engedély, tb és adókártya) – tehermentesítve a vállalati HR-eseket -, hogy a külföldi munkavállalók megkezdhessék a munkájukat és az életüket Magyarországon.
A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben a legtöbb nagy cég esetében már nem a ha hanem inkább a mikor a kérdés, a külföldi munkavállalók foglalkoztatása témájában.
Relocation Reggeli
Időpont: 2024. március 22. (péntek)
Helyszín: Expat-Center Iroda
Az eseményre itt tud jelentkezni.
Az rendezvényen a részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhelyek miatt regisztrációhoz kötött.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?