Minimum húszezren örülhetnek: felpörög a magyar filmipar
A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések feloldásával elkezdődtek a nemzetközi bérmunkák előkészületei, és hamarosan ismét teljes kapacitásra kapcsolhat a magyarországi filmipar - mondta a Világgazdaságnak Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
Hozzátette, hogy Magyarország nem léptetett életbe forgatási tilalmat a veszélyhelyzet alatt, így például a Hosszú Katinkáról készülő nagyszabású portréfilm munkálatai szigorú egészségvédelmi intézkedések mellett folytatódhattak. Ugyanakkor a korlátozások miatt több produkció munkálatai is megcsúsztak.
A Nemzeti Filmintézetben (NFI) a lap érdeklődésére elmondták: egyetlen film készítése sem hiúsult meg, mert még márciusban átütemezték a folyamatban lévő gyártások finanszírozását. Az NFI támogatásával készülő alkotások közül mindössze az Átjáróház forgatását kellett megszakítani, de hétfőtől az is folytatódik. Tíz állami támogatással megvalósuló mozifilmnél későbbre halasztották a forgatás kezdetét, 16 mozifilm van utómunkálati fázisában, ezek befejezését és bemutatását idén és 2021 elejére tervezik az alkotók és a forgalmazók.
A közvetlen magyarországi filmgyártási költések volumene 2016 óta minden évben meghaladja a 100 milliárd forintot, aminek jelentős része a külföldi bérmunka. A magyar filmipar a kapcsolódó területekkel együtt mintegy húszezer embert foglalkoztat.
Az, hogy a járvány mekkora kiesést okozott a szegmensben, elsősorban azon múlik, hogy mikor folytatódnak a félbehagyott külföldi produkciók, ami a beutazási korlátozások feloldásának függvénye - írta a Világgazdaság, hozzátéve, hogy miután már leszerződtek a magyar partnerekkel, ezért amint lehet, minden bizonnyal folytatni fogják a forgatásokat.
Magyarországon készül például a Halo című Showtime-sorozat, a Terra Vision című Netflix-sorozat, a Dűne, a Nightingale és a Birds of Paradise című mozifilm.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?