kapubanner for mobile

Mit gondolnak a dolgozók a munkahelyi körülményekről?

Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja biztonságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szélső álláspont között helyezkedik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre - derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből.

Leginkább az amerikaiak és a kanadaiak érzik úgy, hogy munkahelyük biztonságos (64 illetve 60 százalékuk). A magyar dolgozók megosztottak ebben a kérdésben: 39 százalékuk szerint munkahelyük egészséges és biztonságos környezet, ugyanakkor 42 százalék negatívan vélekedik.

A munkakörülmények értékelését illetően a magyar munkavállalók a középmezőny végén állnak, ennél is kedvezőtlenebb minősítést adtak a japánok, a spanyolok, az argentinok, a franciák, a lengyelek és a mexikóiak. Ezekben az országokban 32-36 százalék tartotta egészségesnek és biztonságosnak a munkahelyi körülményeket.

Magyarországon a magasabb iskolázottságúak, a saját céggel rendelkezők, valamint a döntéshozók az átlagosnál pozitívabban nyilatkoztak munkahelyi körülményeikről.

Az amerikai és a kanadai munkavállalókon kívül még az indiaiak (57 százalék), az ausztrálok (56 százalék), az indonézek, a britek és a dél-afrikaiak (55 százalék) voltak az átlagnál elégedettebbek.

A legkritikusabbak Argentína (44 százalék), Mexikó (43 százalék), Magyarország (42 százalék), Spanyolország (38 százalék), Oroszország (36 százalék), Lengyelország (35 százalék) és Franciaország (32 százalék) munkavállalói voltak.

Az országokat együttesen nézve leginkább elégedettek a munkahelyi környezetükkel a magas jövedelemmel rendelkezők, az iskolázottak és az 50 év felettiek. A legkevésbé elégedettnek a szerényebb anyagi jövedelműek és az alacsonyabban iskolázottak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek