kapubanner for mobile

Mit hozhatnak az új adótörvények?

Kedden került az parlament elé az új adótörvénycsomag, ebben a bért és a juttatásokat is érintő változások is vannak, melyeket Fata László, cafeteria szakértő gyűjtötte össze a Cafeteria Trend Magazinban.

1, Jelentősen növekedhet a munkába járás költségtérítése. Az idén még a közigazgatási határon kívülről érkezőknek jegy és bérlet leadása nélkül 9 Ft/km költségtérítést fizethet a munkáltató. Ez az adómentes támogatási mérték 15 Ft/km értékre növekedne az új javaslat szerint.

2, Pontosításra kerülhet a bölcsődei szolgáltatás adómentessége. Az új törvényi szöveg belefogalmazná az ellátást is, hogy egyértelműbb legyen a helyzet.

3, Új adómentes juttatási elemként jelenhet meg a mobilitási célú lakhatási támogatás (albérlet támogatása), mely a minimálbér 40 százalékáig is terjedhet.

Amennyiben a legalább heti 36 órában foglalkoztatott munkavállaló állandó lakóhelye több mint 60 kilométerre van a munkahelytől vagy a tömegközlekedéssel való utazás meghaladja a 3 órát, akkor lehetőség nyílna a törvénytervezet elfogadását követően, hogy a munkáltató beszálljon a munkavállaló albérletébe.

Ráadásul ez az adómentes juttatás akár a minimálbér 40 százalékáig is terjedhet a foglalkoztatás első két évében. Az ezt követő 2 évben a minimálbér 25 százaléka lehetne majd még egy évig 15 százalékáig terjedhetne.

4, Az adómentes lakáscélú támogatáshoz kapcsolódóan a tervezet:
- pontosítja a korszerűsítés és akadálymentesítés fogalmát
- újra definiálja a méltányolhatóság vizsgálatához kapcsolódó szobaszám és együttlakók meghatározásának szabályait és a méltányolható lakásméretet.

A készülő új szabályozás alapján egy-két személy esetében legfeljebb három szobás, három-négy személy esetében legfeljebb négy szobás lakás felelhet meg az adómentesség feltételeinek. Minden további személy esetében egy lakószobával nő az adómentesen támogatható lakásméret.

- Ez jó hír a támogatást igénylők számára, hiszen a várható új szabályozás kevésbé szigorú, mint a jelenlegi korlátok - emlékeztet Fata László cafeteria szakértő. Azonban a tervezetben nem szerepel a fél szoba fogalma, így már a 8 négyzetméteres szobák is egy szobának számítanának.
Emellett a számításba vehető lakók meghatározása is változhat jövőre. A testvéren kívül minden közeli hozzátartozót figyelembe vehetnénk majd az együtt lakók számának meghatározásakor.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk