Mit tehet a nyugdíjára gyűjtő?

A kötelező magánnyugdíjpénztárak átlagosan 20 százalék körüli negatív hozamot értek el 2008-ban, az önkéntes pénztáraknál ennél kisebb volt a veszteség. A teljesítmény széles skálán szóródik, hiszen azok a pénztárak, amelyek már választható portfóliókat üzemeltetnek, sokkal többet buktak, mert több részvényük volt, az önkéntes pénztárak és a választható portfóliót nem üzemeltető kötelező pénztárak pedig kevesebbet, mert náluk nagyobb volt az állampapírarány.

A hozamok

Az első kérdés, hogy miként érdemes értékelni a teljesítményeket. A szakma leginkább azt kommunikálja, hogy almát almával és körtét körtével érdemes összehasonlítani, ez az úgynevezett benchmarking, azaz csak azonos jellegű pénztárak hozamait érdemes összevetni, azokat is a portfóliókat leképező indexekkel.

E vélemény szerint a választható portfólióra történő áttérés nem volt hiba, szerencsétlen pech volt, hogy éppen az átállás után estek nagyot a piacok, de mindez hosszú távon megtérül. Száz év tőzsdei tapasztalatai, adatsorai ezt alátámasztják, és ez a kommunikáció mindenképpen elfogadható, de azért néhány gyakorlatias kiegészítést érdemes tenni. Azok a pénztárak, amelyek még nem vezették be 2008 végéig a választható portfóliót, és csak most növelik majd a részvényhányadukat, különböző okokból késlekedhettek.

Biztosan van olyan pénztár, amely egész egyszerűen lomha volt nyitni a részvénypiacok felé, de olyan is akadhat, ahol a vagyonkezelők szakmai véleménye volt az, hogy tőzsdei visszaesés várható 2008-ban, ezért érdemes halogatni a részvénykitettség növelését. Vagyis a portfóliók megmentése jó alapkezelői döntés eredménye is lehetett. Hiszen a tagok számára azért alapvetően mindig az abszolút számok az érvényesek, mennyi pénzük van a pénztárban, milyen hozammal forgatta azt a szakértő vagyonkezelő. Ráadásul az az érv, hogy hosszabb távon, például a következő 20-30 évben bőven emelkedhetnek a részvénypiacok, nem magyarázzák meg a 2008-as év mínuszát.

Az a pénztár, amelyik 2008-ban a vagyon 100 százalékát megőrizte és csak 2009-ben lép a választható portfóliók felé éppen ugyanazt a 20-30 évet fogja átélni, amelyet a 2008-ban a tagi vagyon 20 százalékát elveszítő pénztár. A korábban átlépők nem fognak jobban részesülni a következő évek remélt fellendüléséből.

A múlt és a jövő

Mindez azonban a múlt. És egyáltalán nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a tagi vagyonból többet veszítő pénztárból ki kell lépni, vagy éppen az egész második pillért roham lépésekben el kell hagyni.

A múlt már nem módosítható, ez a hajó már elment, a veszteségek így nem csökkenthetők. Mindez persze elsősorban akkor igaz, ha csak a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben gondolkodunk, hiszen vannak olyan pénztártagok akiknek reális opció, hogy az állami nyugdíjszámítás alapján járó nyugdíjra cseréljék magánpénztári járandóságaikat.

Vissza az államhoz

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés viszonylag kis körnek adott. Azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akiknek a nyugdíjba menetelük időpontjában tagsági viszonyuk nem éri el a 120 hónapot és járadékuk a társadalombiztosítási rendszerből származó nyugdíj 25 százalékát, 2012. december 31-éig visszaléphetnek az állami nyugdíjrendszerbe.

Hasonlóképpen a rokkantsági nyugdíjellátásra jogosulttá váló pénztártagok is dönthetnek így, illetve a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaként, illetve a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonájaként nyugdíjba vonuló pénztártagok is 2010. december 31-ig visszakéredzkedhetnek az állami felosztó-kirovó rendszerbe. Itt még az a feltétel, hogy szolgálati viszonyban álljanak és 2007. december 31-én már legalább húsz év, tényleges szolgálati viszonnyal rendelkezzenek.

Praktikusan ilyenkor a magánpénztár visszautalja a Nyugdíjbiztosítási Alapba a tag vagyonát (kivéve a tagdíjkiegészítéseket) és az állampolgár majd akkora állami nyugdíjellátásban részesül, mintha nem lett volna magánnyugdíjpénztár tagja.

Akik maradnak

A többi tagnak – legalábbis a jelenlegi szabályok szerint - erre nincsen módja, és a csúnya 2008-as teljesítmény ellenére mindenképpen üdvözlendő lenne, ha nem is nyílnának további lehetőségek, nem puhulna fel teljesen a magyar öngondoskodási rendszer. A pénztári rendszerben maradó pénztártagok így az eddigi feltételeknek megfelelően fognak magánnyugdíjpénztári hozzájárulást fizetni, és a befizetéseiket azonos intézmények, azonos környezetben fogják kezelni.

Az ügyfél így is hozhat döntéseket, válthat pénztárt, vagy válthat portfólió-típust. A magánbefektetők általában a múltbeli hozamokkal korrelálva váltanak, vagyis a rosszabb teljesítményt elérő pénztárt/portfóliót cserélik fel a múltban jobb teljesítményt elérő pénztárra/portfóióra. Ez lehet indokolt is, a vele azonos pénztáraknál tartósan gyengébben muzsikáló pénztárról valóban felmerülhet, hogy a szakértelem hiányában nem sikerül a piaci sztenderdeket sem hozni, de itt azért hangsúlyozottan érdemes megnézni a portfóliók összetételét.

Remélhetőleg a nagy világégés után sem dől össze a modern gazdaság építménye, ha pedig állva marad a váz, akkor előbb-utóbb az árfolyamok, az értékelések pozitív korrekciójára lehet számítani. Ebből a szempontból hiba lehet a rossz, egyelőre csak virtuális veszteségeket realizálni, megfelelőbb politika lehet a nagyobb részvénykitettségű pénztárban/portfólióban maradni, abban bízva, hogy ezek a kollektív befektetések gyorsabban korrigálnak a remélt fellendülés idején.

Bízva a hosszban

A vagyonkezelők szívesen hivatkoznak most a hosszabb távú részvénypiaci trendekre. Nagyobb bukás után a mélypontról intenzívebb a fellendülés is, átlagban négy üzleti évből csak egyszer esik a tőzsde, háromszor emelkedik. Ha egy tízéves periódus csak nullszaldós a tőzsdén, akkor a következő tíz év, évente átlagosan kétszámjegyű hozamot hozott – szólnak a biztató statisztikák.

Igen ám, de ezt hogyan realizálhatja az a pénztártag, aki eléri a nyugdíjkorhatárt. Elvileg a tag kérhet egyösszegű kifizetést, kérhet életjáradékot, vagy bennmaradhat a pénzével a pénztárban. Ha igaznak fogadjuk el a pozitív hosszabb távú trendeket, akkor egy ilyen rémes időszak után nem érdemes realizálni a veszteséget, hiszen akkor ritka szerencsétlen időpontot választanánk az előtakarékossági programunk lezárásának.

Sajnos egyelőre a járadékszolgáltatással sem nagyon érdemes foglalkoznunk, mert bár erre törvényi lehetőség van, de a gyakorlatban még nem működik. Az ugyan kérdés lenne, és ez a járadék-számítás mikéntjétől függ, hogy a járadék-fizetés igénybe vételekor hogyan hasznosíthatjuk a remélt fellendülést, de az biztos, hogy egy húsz évre elnyújtott kifizetésnél vagyonunk nagyobb, majd kisebb része még dolgozhat a piacon.

Ha maradunk a pénztárban, és egyelőre nincs szükségünk a pénz felvételére, akkor a vagyon dolgozik. Ha pedig fel kell vennünk az egyösszegű kifizetést, akkor javasolható, hogy a pénztári portfólió összetételéhez hasonló kollektív befektetési formában fialtassuk a pénzt

Önkéntes

Az önkéntes pénztári tagoknak ugyanezt érdemes mérlegelniük. Ők akkor dönthetnek a pénz felvételéről, ha elérték a nyugdíjkorhatárt, vagy ha már 10 évet lehúztak egy pénztár tagjaként.

Náluk részfelvételre is van lehetőség, de ez elég szigorú szabályok szerint működik, aki felvesz pénzt, az legközelebb csak három év elteltével tud ismét pénzt felvenni.
Itt személyi jövedelemadó teher is jelentkezhet, attól függően, hogy a tőkerészről, vagy az adómentes hozamrészről van szó, illetve attól függően, hogy mikori befizetésekről van szó.

Döntési szempontok

Fontos hangsúlyozni, hogy természetesen nem csak abból a forgatókönyvből szabad kiindulni, hogy eddig a történelemben mindig volt korrekció, mindig felfelé jöttek a hozamok, hiszen semmi nem mondható a jövőről biztosan előre. Az első haragból megindított portfólió-felszámolásokat, a kilépéseket, a pénztár, vagy portfólió-váltásokat azonban érdemes nagyon meggondolni.