Mit tehetek, ha nem adják ki a kilépési papírjaim és a fizetésem?
Június 21-én próbaidő alatt azonnali hatállyal felmondtam a munkáltatómnál. Úgy tudom 5 munkanapon belül ki kellene fizetnie a munkáltatónak, mai napig sem a kilépési papírokat, sem a béremet nem kaptam meg. Mit tehetek?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Az Mt. 80. § (2) bekezdés szerint a munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor (ide értve az azonnali hatályú felmondást is) legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól, egyébként legkésőbb a munkaviszony megszűnésétől számított ötödik munkanapon a munkavállaló részére ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat.
Ennek értelmében lehetősége van írásban a munkáltatóhoz fordulni, amelyben a munkabérének és egyéb járandóságainak megfizetésére szólíthatja fel a munkáltatót. Ennek eredménytelensége esetén munkaügyi peres eljárást kezdeményezhet a munkáltatóval szemben.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Cégünknél éves munkaidőkeretben, 12 órás 4 műszakos rendben dolgozóknál a betegszabadság miatt utólag elveszik az év elején meghatározott... Teljes cikk
Nagy fokú munkahelyi stressz és kimerülés miatt a háziorvosom táppénzre vett (60%). Korábban jelentkeztem egy felnőttképzési tanfolyamra, a... Teljes cikk
A munkahelyem a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó minisztérium. Egy dolgozó 2020. október 1-jétől... Teljes cikk
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 1 hónapja
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 1 hónapja
- Betegség miatt elvehetik a pihenőnapokat? 1 hónapja
- Táppénz alatt járhatok hétvégén tanfolyamra? 1 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 2 hónapja
- Nem közeli hozzátartozó halála esetén, jár a temetési szabadság? 2 hónapja
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 2 hónapja
- Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per 2 hónapja
- Mit tehetek, ha a munkáltatóm nem hajlandó aláírni a határozatlan idejű munkaviszonyom megszüntetését? 3 hónapja
- Így néz ki a könyvelő szakma jövője 3 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig