Megjelent: 12 hónapja

Mit viszel ma haza? - ha egy dologra emlékszel, akkor jó tréningen jártál

Vannak cégek, melyeknél ciki kérdezni és vannak olyanok, ahol dicséret jár érte. Vannak cégek, ahol be lehet vallani, ha nem tudsz valamit és van, ahol már veheted is a kabátod. A Trendtollnokok trénerei általában olyan cégeket látnak testközelből, ahol van fejlődési vágy, ahol a vezető időt, energiát és pénzt feccöl abba, hogy fejlődjenek a munkavállalói. És ha mindez a kollégák lelkesedésével is társul, akkor a trénereknek nyert ügye van.

images

Adj egyszerű emlékeztetőt a tanultakról!

Azt mondják, ha évek után egyetlen dologra emlékszel egy tréningnapból, akkor az a tréning sikeres volt. Ha ez igaz, akkor e sorok írója életében egy jó tréningen járt, mindjárt két dolgot is használ a mindennapjaiban azok közül, amit ott tanult. A többi (pedig nem kevés volt) gyakorlatilag felesleges időpocsékolás volt. A tréningek végén feltett „Mit viszel ma haza?” kérdésre adott válasz így nyer új értelmet: hazaviszünk ezer dolgot, de szépen le is tesszük otthon és többet nem visszük sehová.

A jó trénerek általában tisztában vannak ezzel: ezért adnak olyan egyszerű és gyakorlati tudást, melyhez könnyen vissza lehet nyúlni. Ha a képzés résztvevőinek még olyan emlékeztetőket is átadnak, melyeket a monitorra tűzve minden nap többször tudatosítani lehet a legfontosabb trükköket, akkor jó eséllyel épülnek a legfontosabb fogások a napi rutinba. Mert sokszor ennyin múlik, hogy eszünkbe jut-e alkalmazni a tanultakat vagy örökre egy ppt vagy egy word mélyén lapulva marad a tudás.

Ma már mindenki ír, mindenki valamilyen hatást kíván elérni szövegeivel, ezért olyanoknak is szüksége lett írással kapcsolatos skillekre, akik korábban sose vettek billentyűzetet a kezükbe. Posztolnak, blogolnak, hírleveleket írnak a legváltozatosabb pozíciókban dolgozó emberek: coachok, fejvadászok, állami nagyvállalati dolgozók is tanultak már írástrükköket. Most pedig a Brandfizztől érkezett felkérés: a rendszerszerűen gyártott közösségi média posztokhoz szeretnének új inputot, motivációt kapni.

Mitől lesz egy tréning személyre szabott?

A Brandfizz Employer Branding csapata jellemzően Y-generációsokból áll, pörgős, pezsgő csapat, akik bár folyamatosan készítenek posztokat, simán vállalták, hogy ebben szeretnének tovább fejlődni. Vezetőiktől is támogatást kaptak, hiszen ők maguk kerestek lehetőséget arra, hogy a csapat íráskészségei még jobbak legyenek. A tréningnapot megelőzően rengeteg korábbi írását küldte el a csapat, hiszen egy nem igényekre szabott, általános tréning jellemzően nem szolgálja a megrendelők érdekeit, enélkül nem lehet hatékony tudásanyagot összerakni. Ha a tréningnap előtt a trénerek elmélyednek a cég felületeiben, közösségi oldalában, akkor olyan képet kapnak, melynek alapján már átadható releváns tudás - és bizony a képzés során tükröt is tartanak a céges csapatok elé: ez a kép/tartalom a ti oldalatokról való, vajon elérte a célját?

Csakis építő kritikát!

„Mindenkiből a saját maga legjobbját hozzuk ki, nincs egymás leszólása” - mondta Viniczai Andrea, a Trendtollnokok egyik trénere. „Az erősségekre még inkább ráerősíteni, hogy a-ha élmény legyen a tanulási folyamat vége. Egy tréningnek csak így van értelme.”

„Nekünk, a BrandFizznél azért volt fontos egy írásképzéses nap beillesztése employer branding offizzereink számára, mert minden ügyfelünknek napi szinten segítünk belső kommunikációs tartalmakat, social employer branding és online recruitment kreatív szövegeket létrehozni” - mondta Horváth Ádám, a BrandFizz egyik alapítója. „A workshop óta izgalmasabb szöveges tartalmaink keletkeznek, ráadásul rövidebb idő alatt. Az eredmény: több jelentkező az álláshirdetésekre, 60% feletti megnyitási arány toborzási eDM-eken és rekord engagement számok social employer brandingben.”

  • 2020.11.17Toborzás a LinkedIn-en és a Facebook-on - ONLINE A Toborzás a LinkedIn-en és a Facebookon 1 napos workshopon délelőtt kérdést kaphat LinkenInnel kapcsolatos kérdéseire, szó lesz továbbá a vállalati oldal fontos elemeiről, karrieroldalról és oldal-analitikákról. Délután példákkal színesítve ismerkedhet meg a kampánykezeléssel, kapcsolati háló felépítésének kérdéseivel és egyéb, Facebookkal kapcsolatos funkcióval. Részletek Jegyek
  • 2020.11.23Művezető képzés A művezetők szakmai továbbképzése a vezetői feladataik eredményes és hatékony ellátására. A résztvevők vezetői, problémamegoldási és termelékenységfejlesztési készségeinek fejlesztése konkrét feladatokon, szituációs játékokon, esettanulmányokon keresztül. Részletek Jegyek
  • 2020.12.05 Teljesítménymenedzsment és motiváció A résztvevők megtanulják, beosztottjaik teljesítményére ható területek helyes menedzselését. Képessé válnak akár munkavégzés közben hatásos, rövid coaching beszélgetések levezetésére. Megismerik a teljesítmény menedzsment eszközrendszerét. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
A legtöbb cég kihagyja a felsőoktatási együttműködésekben rejlő lehetőséget

Mindössze a cégek egyötöde működik együtt valamilyen felsőoktatási intézménnyel, pedig a tapasztalatok alapján mindkét fél rengeteget... Teljes cikk

Mit tettek és tanultak a vezetők home office-ban?

Kíváncsiak voltunk, hogy a koronavírus-járvány alatt három különböző szektorban működő cég vezetői hogyan kezelték a home office-t, és mit... Teljes cikk

Tankerek, vitorlások, bárkák - ki éli túl a tréningcégek közül?

Az árbevétel a tavalyi felére is eshet a tréningcégeknél a koronavírus-válság hatására. Kiknek jobbak a túlélési esélyei? Lesz-e online... Teljes cikk