Mobilabbak a magyar felsővezetők
Hatvan kilométeres távolság a munkahely és az otthon között: ez a hazai ingázók számára a lélektani határ.
Számos felmérés bizonyította, hogy a magyar munkavállalók nem túl mobilak. Szakértők szerint a dolgozók maximum 40-60 kilométert hajlandók utazni egy munkáért. Ha a munkahely ennél távolabb van lakhelyüktől, akkor inkább albérletbe költöznek, de valószínűbb, hogy nem fogadják el az állást.
Kivételt szinte csak a felsővezetők képeznek, közülük is főleg csak az egyedülállók, a kisgyermekesek, vagy azok, akiknek a gyermekei már önálló életet élnek. Ők viszont akár 100-120 kilométert is utaznak naponta, ha szükséges. De az is előfordul, hogy egy pozícióért átköltöznek egyik megyéből a másikba.
"Ez azonban nem jelenti azt, hogy ők mobilabbak lennének, mint az alacsonyabb pozícióban dolgozók. Inkább az áll a háttérben, hogy számukra jóval kevesebb a lehetőség, a felsővezetői állás. Ha nem találnak például Budapesten állást, kénytelenek más városban munkát vállalni, legalábbis ha továbbra is felsővezetői munkakört kívánnak betölteni", mondta el Gárdus Zsuzsanna, az Adecco munkaerő-közvetítő cég ügyvezetője a Pályacsúcs Magazinnak.
"A fizikai dolgozókat szinte lehetetlen nagyobb földrajzi helyváltoztatásra rávenni. Egyrészt érthető is, hiszen minimálbér körüli fizetésért nem éri meg átköltözni a családdal együtt egy másik régióba. Ugyanakkor előfordult már olyan is, hogy annak ellenére sem jelentkezett senki az egyébként Szombathelyen lévő céghez, hogy biztosítottak volna szállást, ráadásul a fizetésük is jóval magasabb lett volna, mint a minimálbér."
A családra hivatkoznak az elutasításkor
A munkavállalók elsősorban a nyugat-magyarországi, Budapesti, vagy a Budapest vonzáskörzetében lévő munkavégzésre nyitottak. Keletről (Szabolcs-Szatmár-Bereg illetve Borsod megyéből) jóval szívesebben utaznak nyugatra (Győrbe, Székesfehérvárra), illetve vidékről Budapestre a dolgozók, mint fordítva. Magyarország keleti részére leginkább azokat lehet átcsábítani, akik valamilyen módon kötődnek a régióhoz: ott születtek, ott nőttek fel vagy a múltban ott éltek.
Az állások elutasításakor általában a család többi tagjára hivatkoznak a dolgozók: nem biztos, hogy párjuknak sikerülne munkát találni a városban, és a gyermeket sem szeretnék kiíratni a jelenlegi iskolából.
Külföldre sem megyünk szívesen
A dolgozók hozzáállása a külföldi munkavállalással kapcsolatban is hasonló. A hazai munkavállalók közül leginkább a pályakezdők nyitottak a külföldi munkavállalásra. Kiutazásuk oka pedig általában anyagi jellegű, illetve a lehetséges szakmai fejlődés miatt döntenek a költözés mellett. A 3 év tapasztalattal rendelkezőket már jóval nehezebb rávenni arra, hogy külföldön vállaljanak munkát. A biztos egzisztenciával rendelkezők nehezebben adják fel itthoni, már kialakított életüket egy külföldi állásért, ahogyan a családdal rendelkezők sem.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja