Munkahelyi stresszkalauz - 1. rész

Stressz: szinte mindennap használt, szinte mindennap hallott fogalom. Mégis, ha meg kell fogalmaznunk, annyi minden villan a fejünkbe: például a munkahelyünk, egy vizsga vagy éppen akár az utazás.

„Mi a stressz?” - tehetjük fel tehát a kérdést. Ha úgy érezzük, hogy erre a kérdésre nem tudunk egzakt választ adni, akkor sem kell szégyenkeznünk, hiszen a szakirodalmak tanulmányozása során nagyságrendileg háromszáz meghatározást találhatunk a kifejezésre.

Selye János, a stresszelmélet megalkotójának meghatározása szerint, a „stressz a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre”.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ahogy a bevezetőben is utaltam már rá, a stressz fogalmát sokféleképpen meg lehet közelíteni. A problémák, amelyekkel szembe kerülünk, felettébb különböző természetűek. A mindennapi élet apró bosszúságaitól kezdve, a munkahelyvesztésen, a hajléktalanná váláson át a súlyos életvezetési nehézséget vagy törést jelentő konfliktusokig. Az orvostudományi kutatások kiderítették, hogy a szervezet sok tekintetben ugyanolyan választ ad rájuk: azonos biokémiai változásokat hoz létre, hogy megbirkózzon az ember szervezetére háruló fokozott követelményekkel. A stresszt előidéző tényezők - más néven stresszorok - különbözőek, de mégis lényegileg azonos biológiai stresszt váltanak ki. Ez tulajdonképpen a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre.

Mi zajlik a testünkben?

Minden fajta igénybevétel valamely tekintetben specifikus, egyszerűbben fogalmazva: egyedi. Például hidegben vacogunk és a bőrben futó erek összehúzódnak, hogy csökkenjen annak felületéről távozó hő mennyisége. Ugyan így minden gyógyszernek és hormonnak megvannak a specifikus hatásai. Ezeknek függetlenül attól, hogy milyen jellegű szervi változást okoznak, van egy közös tulajdonságuk: alkalmazkodást, átrendeződést követelnek a szervezettől. Ez nem specifikus követelmény, a feladat maga az alkalmazkodás, függetlenül a bonyodalom jellegétől. Tehát egymástól jelentősen különböző dolgok, mint a hideg, a meleg, a gyógyszerek, a hormonok, a bánat és az öröm is előidézhetnek azonos biokémiai reakciókat a szervezetünkben. Bizonyos reakciók egyértelműen nem specifikusak, melyek bármilyen természetű igénybevételnél jelentkeznek.

Érdekesség, hogy mindösszesen két alapvető reakciótípus létezik. Az egyik az aktív válasz, azaz a küzdelem. A másik a passzív válasz, ami pedig a menekülés, az eltűrés. Ha tapasztalati alapon, a munkahelyi környezetből kellene példákat mondanom, ahol ezek a válaszok jól megfigyelhetőek, akkor az egyik szituáció az állásinterjú lenne természetesen (erről a későbbiekben még fogok írni). Egy másik ilyen helyzet lehet például egy vállalat életében rendszeresen előforduló tervezési időszak is. Találkoztam már olyan kollégával, aki ilyenkor rendszerint szabadságon vagy betegállományban volt, évente három-négy alkalommal.

Mindkét reakció esetében energiára van szükségünk, ezért a máj többletcukrot (üzemanyagot) bocsát az izmok rendelkezésére, valamint hormonok szabadulnak fel, hogy serkentsék a zsír és a fehérje átalakulását cukorrá. A fizikai cselekvés nagyobb energiaigényére való felkészülésként fokozódik a test anyagcseréje, emelkedik a szívritmus, a vérnyomás, a légzésszám és az izomfeszültség. Ugye ismerősek mindenki számára ezek a tünetek? De nézzük meg, hogy mi történik hosszabb távon:

A különféle káros behatásokra fellépő szindrómának három szakasza van (G.A.S. - generációs adaptív szindróma):

A. Alarm reakció

: ennek során a szervezetben a stresszorral való találkozás jellegzetes tünetei jelentkeznek. Ilyenkor kezdetben csökken az ellenálló képesség, illetve abban az esetben, ha a stresszor nagyon veszélyes (például szélsőséges hőmérséklet, súlyos égés esetén), még a halál is bekövetkezhet.

B. Ellenállás (rezisztencia) szakasza

: ha a stresszor folyamatos hatása mellett lehetséges az alkalmazkodás, akkor kifejlődhet a megfelelő ellenállás. Ilyenkor az ellenálló képesség a normális szint fölé emelkedik és az alarm reakció jelei látszólag eltűnnek.

C. Kimerülés szakasza

: ha a szervezetet hosszú ideig ugyanazon stresszor hatása éri, amelyhez már alkalmazkodott, az alkalmazkodási energia kimerülhet. Ez esetben újra és véglegesen megjelennek az alarm reakció tünetei és bekövetkezik a halál.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a legtöbb stresszor többnyire csak az első és második szakasz elváltozásait hozza létre, megbillentve a szervezet egyensúlyát, kiváltva az alarm reakciót, de nyomban ezután szervezetünk hozzáidomul a hatásokhoz. Egy ember élete során számtalanszor végigmegy ezen a két szakaszon. E nélkül nem lenne képes megbirkózni a mindennapok feladataival és ellenállni az élet megpróbáltatásainak. Ám azt is meg kell említenem, hogy a hosszú ideig tartó pszichoszociális stressz - az általános adaptációs szindrómán túl - tipikus betegségeket, például fekélybetegséget, vagy magas vérnyomást képes előidézni, valamint befolyásolja az immunrendszert is. Továbbá a súlyos és hosszan tartó stresszhatások bizonyos szerveinkben kimutatható szöveti károsodást is képesek előidézni, amiket stresszbetegségeknek neveznek.

A hagyományos felfogás szerint a stressz külső események következtében lép fel. Az, hogy ez az esemény stresszkiváltó, vagy nem az, nem önmagától az eseménytől függ, hanem attól, hogy érzelmileg hogyan reagálunk arra. Azonban nem csak a környezetből származó hatások válthatnak ki stresszt, hanem belső folyamataink is, tudatos, vagy éppen tudattalan megoldatlan konfliktusok formájában. Konfliktusról abban az esetben beszélhetünk, amikor az egyénnek összeegyeztethetetlen vagy egymást kölcsönösen kizáró célok/cselekvések között kell választania. Konfliktus kialakulhat két belső szükséglet/motívum között is, mint például a függőség-függetlenség, együttműködés-versengés, intim kapcsolat-magány.

Különböző személyeknél ugyanaz a stresszor eltérő károsodást okozhat. Ez az úgynevezett kondicionáló tényezőktől függ, melyek elősegítik, vagy éppen gátolják a stressz egyik, vagy másik hatását. Megkülönböztethetünk belső kondicionálást (például a nem, életkor, öröklött hajlamok) és külső kondicionálást (például táplálkozási tényezők, bizonyos gyógyszerekkel történő kezelés).

Mindig rossz?

Az eddig leírtak alapján úgy tűnik, hogy a stressz mindig rossz dolog. - De valóban így lenne?

Korábban említettem az állásinterjúkat. Elég sok olyan jelölttel volt már szerencsénk beszélgetni egy-egy nyitott pozícióval kapcsolatban, akikre pozitívan hat például, ha olyan helyzettel találkozhatnak, amivel korábban még nem. A legutóbbi jelöltünk is pont ilyen volt: minél inkább számára ismeretlen területre eveztünk, annál élénkebbé, illetve minél inkább összetettebb kérdéseket kapott, annál inkább meggyőzőbbé vált. Tehát a stressz nem minden esetben negatív, akár pozitív is lehet. Ennek megfelelően megkülönböztethetjük az eustressz fogalmát a pozitív hatások esetében. Ez alkotó energiáink forrása, segít és cselekvésre sarkall, hiszen „egészséges izgalom nélkül nincs igazi teljesítmény”. A stresszorok időnkénti megjelenésének jótékony hatása is lehet, fiziológiailag ellenállóbbá teszik az egyén szervezetét. Ám a túl magas vagy túl alacsony izgalmi szint egyaránt alacsony teljesítményhez vezet, ezért tudnunk kell, hogy mikor érjük el az optimális szintet.

A stressz tehát kellemetlen vagy kellemes élményeket is kísérhet. Semleges környezetben a legalacsonyabb az élettani stressz-szint, de ez sohasem csökken nullára, mivel a stresszmentes állapot a halált jelentené.

A cikksorozat következő részéből megismerhetjük, hogy milyen eszközök, stratégiák állnak rendelkezésünkre a stressz káros hatásainak megelőzése/csökkentése érdekében.

A cikket Garai Csaba HR senior szakértő írta megjelenés előtt álló kutatása alapján.