kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Munkavállalás, kiküldetés heted-hét határon túl

Cikkünkben mindazon munkáltatóknak és munkavállalóknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik a közeljövőben a szomszédos országok valamelyikébe(n) fognak dolgozókat kihelyezni, vagy munkát vállalni. Elérhetőségek, engedélyek, feltételek összesítve, egy helyen!

A magyar munkavállalók mobilitását és migrációs hajlandóságát, illetve annak okait kutatja/kutatta az EURES portál, ahol 57.855 megkérdezettből 53 százalék látta úgy, hogy karrierlehetőségeinek javításához egyetlen megoldás az ország elhagyása lenne. Ám nem véletlen, hogy a kérdések során nyilatkozó munkavállalók túlnyomó része, mintegy 43 százaléka csak valamelyik szomszédos országba lenne hajlandó elköltözni egy izgalmas, új munka kedvéért.

Ezért az alábbiakban a hét határon túli munkavállalás feltételeiről olvashatnak mindazon munkáltatók és munkavállalók, akik a közeljövőben a szomszédos országok valamelyikében kívánnak/fognak munkát vállalni. Lássuk hát a feltételeket!


Horvátország
A magyar állampolgárok valamennyi forgalomban lévő magyar személyi igazolvánnyal - ideértve a régi típusú, füzet alakú igazolványt, valamint az ideiglenes személyi igazolványt is -, beutazhatnak Horvátországba. A személyi igazolvánnyal való beutazás Horvátország területére nincs korhatárhoz kötve.

Vízumfeltétel
2000. május 23-a óta nincs vízumkötelezettség a legfeljebb 90 napig a belépéstől számított hat hónapos időtartam alatti
tartózkodás esetén. Ennél hosszabb tartózkodás, illetve munkavállalás céljából történő tartózkodás esetén, jövedelemszerzési vagy bevándorlási célból továbbra is csak vízum birtokában lehet beutazni.

Egyéb feltétel
A beutazáshoz 100 euró/nap fedezettel kell rendelkeznie minden beutazó külföldinek.
Ez az összeg külföldi horvátországi természetes vagy jogi személy által hitelesített meghívólevéllel, szállásfoglalással vagy hasonló irattal való rendelkezés esetén 50 euró/nap fedezetre módosul. Az anyagi eszközök meglétének bizonyítékaként elfogadott hitelkártyát, bankkártyát, banki igazolást, stb.-t a határon ellenőrizhetik.

Bejelentési kötelezettség
A nem szervezett utazás keretében érkező külföldinek a beutazást követően 24 órán belül be kell jelentkeznie a rendőrségen, vagy a helyileg illetékes idegenforgalmi közösségnél. A szervezett utazás keretében érkezőket vagy vendéglátóhelyen éjszakázókat a szállásadó köteles bejelenteni. A bejelentési kötelezettség elmulasztása, vagy egy-két napos késés esetén általában bevonják a külföldi útlevelét, és a szabálysértési eljárás során pénzbüntetésre (300 - 3000 kuna) ítélik. Az útlevelet csak a bírság befizetése után adják vissza.

Vízumigénylés
Horvátországi munkavállalás esetén nem Magyarországon, hanem Horvátországban, a helyileg illetékes rendőrkapitányságon kell kérvényezni a munkavállalási engedélyt és a tartózkodási engedélyt. Annak költségvonzatairól a magyarországi főkonzulátuson nem tudtak pontos felvilágosítást adni.
További információk a Horvát Köztársaság Nagykövetségének vízumosztályán kérhetők, melynek címe: 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 15. A vízum-iroda nyitvatartási ideje hétköznap 9-17-ig.


Szerbia és Montenegro
Érvényes úti okmányokkal rendelkező magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak be Szerbia területére, és ott az első beutazás időpontjától számított 6 (hat) hónapon belül összesen, legfeljebb 90 (kilencven) napig tartózkodhatnak, átutazhatnak és kiutazhatnak.
Hat hónapnál hosszabb munkavállalás esetén nem Magyarországon, hanem a helyi hatóságoknál kell beszerezni az engedélyeket. A munkavállalási engedély a polgármesteri hivatalban, míg a tartózkodási engedélyt az illetékes rendőrségen szerezhetik be a munkavállalók. Mint azt a konzulátus szíves tájékoztatásából megtudhattuk, az igények beszerzése alacsony költségvonzattal jár.

Románia
Magyar állampolgár hat hónapon belül 90 napra vízummentesen utazhat Romániába. Ha az első belépés alkalmával felhasználásra kerül a 90 nap, a belépéstől számított hat hónap lejártáig ismételten csak vízummal lehet beutazni. Az útlevélnek a tervezett beutazás napjától számított hat hónapig kell érvényesnek lennie.

Huzamos tartózkodás esetén:
a beutazás előtt vízumigénylést kell benyújtani Románia budapesti Nagykövetsége Konzuli Osztályán (1146 Budapest, Thököly út 42, telefon: 343-6941, 343-7689), vagy a szegedi Főkonzulátuson (6720 Szeged, Kelemen László utca 5, telefon: 62-424.431, fax: 62-424.429).

Gazdasági célú tartózkodási vízum
Azon külföldiek szerezhetnek román gazdasági célú tartózkodási vízumot, akik a természetes személyek által folytatott gazdasági tevékenységeket szabályzó előírások alapján egyénileg vagy családi egyesületben gazdasági tevékenységet óhajtanak folytatni, és rendelkeznek az alábbi iratokkal:
ˇa) a természetes személyek által folytatott gazdasági tevékenységet szabályzó törvény által előírt szakmai felkészültséget igazoló okiratok;
ˇb) a vízum idejére érvényes egészségügyi biztosítás;
ˇc) erkölcsi igazolás vagy azonos jogi értékkel rendelkező okirat.

Szakmai tevékenyég célú tartózkodási vízum
ˇ(1) Azon külföldiek szerezhetnek egyénileg szakmai tevékenység célú tartózkodási vízumot, akik az illető szakmák folytatását szabályzó törvények alapján ilyen tevékenységet óhajtanak folytatni.
ˇ(2) Ezen vízumot megszerezhetik azon külföldiek, akik teljesítik az alábbi előírásokat:
oa) teljesítik a szakmájuk folytatásához szükséges törvényes előírásokat;
ob) bizonyítják, hogy hazájukban hasonló tevékenységet folytatnak, mint amit Romániában készülnek tenni;
oc) rendelkeznek a vízum idejére érvényes egészségügyi biztosítással;
od) rendelkeznek erkölcsi igazolással vagy azonos jogi értékkel rendelkező okirattal.

Kereskedelmi célú tartózkodási vízum
o(1) A Külföldi Befektetések Romániai Ügynöksége véleményezése alapján azon külföldiek szerezhetnek ilyen típusú vízumot, akik vezetői vagy kezelői funkcióval rendelkezve kereskedelmi társaságok részvényesei vagy üzlettársai lesznek.
o(2) A Külföldi Befektetések Romániai Ügynöksége véleményezését azon külföldiek szerezhetik meg, akik:
§a) rendelkeznek a tervezett tevékenység természetét, elhelyezését, időtartamát és a munkaerő-szükséget tartalmazó üzleti tervvel;
§b) legalább 100.000 euró értékű, a tevékenység folytatásához szükséges pénzügyi alappal rendelkeznek;
§c) tevékenysége jótékony hatással lesz a nemzetgazdaságra, vagyis tőke- és technológiai befektetést hoz, valamint munkahelyeket teremt;
§d) hazájukban ugyanolyan vagy hasonló tevékenységet folytatnak, mint amit Romániában készülnek folytatni.
o(3) A vízumkérelemhez csatolni kell:
§a) a Külföldi Befektetések Romániai Ügynöksége véleményezését;
§b) erkölcsi igazolást vagy azonos jogi értékkel rendelkező okiratot;
§c) a vízum idejére érvényes egészségügyi biztosítást.
o(4) A vízumkérelmet a (3) bekezdésben előírt iratokkal együtt Románia diplomáciai képviseletein vagy konzuli osztályain kell benyújtani, és hatáskör szerinti véleményezés céljából a Külügyminisztérium Konzuli Főosztályán át továbbítják az idegenrendészeti hatóságnak.
o(5) A külföldi által folytatandó tevékenység műszaki előírásainak ellenőrzése és gazdasági hasznosságának megállapítása a Külföldi Befektetések Romániai Ügynöksége véleményezésének célja.


Ukrajna
Minden kiutazó magyar állampolgár vízum nélkül utazhat be és ott az első beutazástól számított 6 hónapon belül összesen legfeljebb 90 napig tartózkodhat, átutazhat, kiutazhat. Az útlevél érvényességének legalább fél évesnek kell lennie.
A magyar állampolgároknak tanúsítaniuk kell ukrajnai tartózkodásuk anyagi fedezetét. Az ukrán jogszabályok nem határozzák meg az anyagi fedezet összegét.
Ukrajna 2001-ben regisztrációs kártyát vezetett be az országba beutazó külföldiek nyilvántartására. A be- és kiutazó lapból álló nyomtatványt személyesen kell kitölteni, a beutazásról a határőr tesz bejegyzést. A külföldinek kiutazása időpontjáig meg kell őriznie az okmányt, és az ország elhagyásakor kell felmutatni.

Mivel a hat hónapnál hosszabb tartózkodás és munkavállalás vízum-feltételeiről sajnálatos módon nem kaptunk felvilágosítást, ezért még utazás előtt ajánlatos személyesen felkeresni a budapesti ukrán nagykövetséget, melynek címe: 1143 Budapest, Stefánia út 77.


Szlovénia
Magyar állampolgárok a Szlovén Köztársaságba érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal szabadon beléphetnek bármilyen (átutazás, turizmus, vagy akár munkavállalás, tanulmányok folytatása, letelepedés) célból és ott engedély nélkül 90 napig tartózkodhatnak.

90 napnál hosszabb tartózkodás esetén kötelesek a tartózkodási helyük szerint illetékes önkormányzattól tartózkodási engedélyt kérni (amely engedély természetesen már a belépést követően akár azonnal is megkérhető). A belépéstől számított 3 napon belül az Európai Unió tagállamának állampolgárai kötelesek lakcímüket bejelenteni a rendőrségen. Amennyiben kereskedelmi szálláshelyen vagy szállásadó magánszemélynél szállnak meg, úgy a bejelentés kötelezettsége a szállásadót terheli. A lakcímbejelentéshez a szlovéniai lakcímen kívül csak az utiokmány adatai szükségesek.

A tartózkodás céljától függően a tartózkodási engedélyhez a következő dokumentumokra van szükség (az érvényes útlevélen vagy személyi igazolványon kívül):
A, munkavállalás estén: - a munkáltató írásos igazolása a munkaviszonyról, vagy munkaszerzodés.
B, tanulmányi célú tartózkodás esetén: - az oktatási intézmény igazolása a hallgatói jogviszonyról, - teljeskörű egészségbiztosítás, - a megélhetéshez szükséges anyagi fedezet (a mindenkori alapvető szociális támogatásnál magasabb) igazolása a kérelmező nyilatkozatával. A tanulmányi célú tartózkodásra kiállított engedély a tanulmányok időtartamára szól, de legfeljebb egy évig érvényes, igény esetén meghosszabbítható.
C, különös ok nélkül való tartózkodás estén az engedély feltétele a teljes körű egészségbiztosítás és a megélhetéshez szükséges anyagi fedezet igazolása.

A munkavállalás feltételei
Szlovéniában négyféle engedély létezik.
- Személyi munkaengedély (egyéni munkavállalási engedély): ez EU polgárok részére nem szükséges, miután önfoglalkoztatókra (az Európai Megállapodásban ezt már egyébként is szabaddá tették), ill. menekültekre vonatkozik.

- Munkavállalási engedély (employment permit): az EU csatlakozás után is jelentős korlátozások érvényesek. Az engedélyt a munkáltató kérelmére, általában egy éves időtartamra adják ki. Az Országos Foglalkoztatási Hivatal állapítja meg, hogy azonosan képzett szlovén állampolgárt tudtak-e alkalmazni a feladat elvégzésére. A külföldiekre vonatkozó éves kvóta nem haladhatja meg az aktív népesség 5 %-át. A szabályozás az EU országok esetében nyitva hagyja az ettől eltérő, kétoldalú megállapodások esetén érvényes szabályozás lehetőségét.

- Munkaengedély: ez vonatkozik a külföldi, vagy vegyes tulajdonban lévő vállalatok, intézmények tagjaira, vagy azokra, akiknek alkalmazásához különleges gazdasági érdek fűződik. A magyarországi helyzethez hasonlóan ezen engedélyek kiadása még Európai Megállapodás alapján, lényegében automatikus.

- Külföldiek bejelentés alapján történő szerződéses munkavállalása: főleg művészekre vonatkozik, a bejelentésen kívül külön engedély nem szükséges.

Jó tudni: Szlovénia az uniós Csatlakozási Szerződésben foglaltaknak megfelelően nem alkalmaz munkaerő-piaci korlátozásokat a magyar munkavállalókkal szemben!

Tartózkodási engedély, illetve vízum kapcsán az érdeklődés a Szlovén Köztársaság magyar konzulátusi honlapjának hiányában kizárólag személyesen, vagy e-mail-en keresztül lehetséges az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Szlovén Köztársaság Konzuli Osztálya - 1025 Budapest, Csatárka köz 9. Tel: 438-5600


Szlovákia
2004. május 1-től a Szlovák Köztársaság, munkaerőpiacára való belépést illetően nem vezet be korlátozásokat az Európai Unió (EU) tagállamaival szemben.
2004. május 1-től a Közösségi jog rendelkezik a más EU-tagállamokból érkező állampolgárok munkavállalásáról. A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló (módosított) 1612/68/EGK sz. tanácsi rendelet alapján, az EU állampolgárok és családtagjaik számára biztosított a szabad mozgás.

Magyar állampolgár 90 napig vízummentesen tartózkodhat a Szlovák Köztársaság területén. Ezt meghaladó időtartamú tartózkodás esetén a szlovákiai lakóhelyen az idegenrendészeti rendőrségnél kell a tartózkodási engedélyt kérni.
Munkavállalás, vállalkozás céljából kérelmezett hosszan tartó, vagy állandó szlovákiai tartózkodás engedélyezését érintő tájékoztatást a Szlovák Köztársaság budapesti Nagykövetségének Konzuli Osztálya nyújtja munkanapokon 8.30 és 12.30 óra között.
Elérhetőségek: 1147 Budapest, Gervay utca 44. (Tel: 273-3500, 273-3502, [email protected])
A személyes tájékozódás a Szlovák Köztársaság magyar nyelvű konzulátusi oldalának hiánya miatt szükséges!

Ausztria
Az Ausztriában munkát vállalni szándékozó új EU állampolgároknak továbbra is munkavállalási engedélyre [Beschäftigungsbewilligung] lesz szüksége, amelyet a munkáltató igényel. Azt követően, hogy a dolgozó egy évig legálisan állt alkalmazásban, a munkaerőpiacon belüli szabad mozgását a Foglalkoztatási Szolgálat [Arbeitsmarktservice] fogja megerősíteni. A családtagok ezt a jogot 18 hónappal később kapják meg. Ha a munkavállaló ideiglenesnek nem tekinthető időszakra hagyja el Ausztria területét, az ilyen jellegű mozgási szabadsága megszűnik.

Szükséges engedély
Az Ausztriában munkát vállalni szándékozó új EU állampolgároknak továbbra is munkavállalási engedélyre [Beschäftigungsbewilligung] lesz szüksége.

Munkavállalási engedély feltételei
- A munkáltatónak eleget kell tennie az Ausztriában érvényben lévő fizetési és munkavégzésbeli feltételeknek;
- Fel kell készülnie arra, hogy helyettesítő munkavállalókat [Ersatzarbeitskraft] kell foglalkoztatnia azoknak a munkavállalóknak a helyén, akiknek tekintetében munkavállalási engedélyt igényelt (osztrák nemzetiségűek, illetve "beilleszkedett" külföldiek ["integrierte" AusländerInnen], akik már az osztrák munkaerőpiac szereplői);
- Nem sértheti (sérthette) meg a külföldiek foglalkoztatásáról szóló törvényt [Ausländerbeschäftigungsgesetz] és az érintett személy(ek) nem lehetnek nála előzőleg alkalmazásban;
- Nem küldhet el régebbi munkavállalókat azért, hogy új külföldi munkavállalókat alkalmazzon;
- Kizárólag saját tevékenységére vehet fel külföldi munkavállalókat (harmadik fél részére nem folytathat munkaerőkölcsönzést);
- A munkavállalási szerződés nem fedhet illegális munkavégzést.
- A munkavállalási engedély kedvezményezett külföldi munkavállalója illegális munkavégzéssel nem sértette meg a külföldiek foglalkoztatásáról szóló törvényt.

A munkakereső munkavállalási engedélyt csak tényleges munkaszerzés esetén kaphat. A munkáltató köteles gondoskodni a munkavállalási engedélyéről.

Az ausztriai munkavállalási feltételeiről részletesebb felvilágosítás az Osztrák Konzulátuson kérhető, melynek címe: 1068 Budapest, Benczúr utca 16. Telefonos elérhetőség: +36 1 / 413 02 40.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek