Népszerű az időgazdálkodás, valamint az asszertivitás és együttműködés tréning
Elsősorban a kétezer főnél több munkatársat foglalkoztató, valamint a 200-500 dolgozói létszámú vállalatok vásárolnak nyílt képzéseket - derült ki a Cegos Kft. belső, tíz évre visszatekintő statisztikáiból. Míg a menedzsmentképzések közül az időgazdálkodás, a menedzsment alapismeretek, és a sikeres vezető eszköztárát bemutató programok a legnépszerűbbek, addig a kommunikációs tréningek közül a tárgyalás- és a prezentációs technika vezet.
Torma Kálmán, a Cegos Kft. Partnere és Vezető Tanácsadója. A szakember a statisztikáik alapján úgy ítéli meg, a személyes fejlesztések igénybevételi trendje most növekvő. Elsősorban az időgazdálkodás, valamint az asszertivitás és együttműködés tréningek népszerűsége emelkedik továbbra is.
A nyílt képzések több sajátosságára is rámutatott Boros István, a Cegos Kft. ügyvezetője. A résztvevők például sok esetben megrendelőként, és nem csak csoporttagként viselkednek a nyílt képzéseken; motivációjuk igen magas. Direkt kapcsolat van a munka és a képzésen tanultak között, sőt, mivel különböző cégektől érkező szakemberek ülnek a tréningen, egyfajta vállalatközi benchmark-klub alakul a résztvevőkből.
Ezzel szemben a vállalati belső tréningek során kevesebb a résztvevők motivációja, sőt, a különböző ellenállás-típusok a tréningre/trénerre vetülnek. Olykor a csoportdinamikai hatások is szélsőségesek. A vállalati képzések során általában alacsonyabb a tanulási szükséglet, ezzel szemben magasabb az élményigény - fogalmazott Boros István. Hozzátette: itt magasabb a vállalati jellegzetesség iránti igény, a vállalati problémák prompt kezelését várják a résztvevők. A nyílt képzések esetén a megrendelő sokszor a tréningcímre figyel a választásnál, amely lefedi a cégben elfogadott fejlesztési igényt, ezen kívül megbízható 'iskolát' keres tréner és ellátás szempontjából. Nagymértékű az egyediség iránti igény, és a HR-esekre sokszor belső nyomás nehezedik, hogy újdonságot vigyenek a szervezetbe.
A nyílt képzésen a tréner egy standard, moduláris tartalomra szerződik, ám mégis képes az egyéni igényeket kezelni, méghozzá a résztvevők helyzetének feltárásán keresztül. A tréner személyisége és hozzáállása befolyásolja a csoportdinamika alakítását is.
Ha azonban a tréner a vállalati képzésen fejleszt, a résztvevők, és a tréner egymásrautaltsága maximalizálódik. A trénernek korántsem csak az egyéni helyzeteket kell feltárnia, és a tartalom átadására koncentrál, hanem az ellenállásokat és indulatokat is kezelnie kell. A tapasztalat az, hogy a vállalati képzések során, a tréningen kívüli tréneri aktivitást is elvárják a résztvevők, például az ebéd, az esti program alkalmával.
Hogy éppen melyik tréningfajtára van szükség, a megrendelő részéről főleg az döntheti el, hogy milyen fejlesztési elképzeléseket tartalmaz a HR stratégia, vagy az egyéni igények mire irányulnak. A tanácsadó részéről pedig azt fontos tudatosítani, hogy a nyitott illetve a vállalati fejlesztések más típusú tréneri felkészültséget igényelnek, és az ügyfélkapcsolatok milyenségét is meghatározzák a különböző tréningtípusok.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A vezetői pozícióban lévő nők helyzete a klimax idején olyan összetett szervezeti kérdés, amelyről meglepően keveset beszélünk, noha szinte... Teljes cikk
A hazai munkaerőhiány egyik legnagyobb tartaléka a megváltozott munkaképességű emberek több tízezres csoportja, akiknek foglalkoztatási aránya már... Teljes cikk
Ha a gyerekünknek azt tanácsolnánk, hogy ne maradjon egy munkahelyen a bánásmód miatt, mi magunk miért nem lépünk? Egy munkaviszony akkor jó igazán,... Teljes cikk
- Betanítás vagy pénzégetés? A próbaidő alatt dől el a jövő 7 hónapja
- Elindult "Az Év Trénere Díj" 2025 pályázat 8 hónapja
- A vezetőfejlesztés új iránya: kapcsolódás, önreflexió és a vakfoltjaink tudatosítása 9 hónapja
- Példátlan népszerűségnek örvendenek a szexuális zaklatással kapcsolatos képzések a brit munkahelyeken 11 hónapja
- Több mint 1300 cég végezte el Nemzeti Innovációs Ügynökség innovációs tréningjét 13 hónapja
- Kisebbségi kamuzás és egy nap alatt lezavart tréning - vádat emelt az ügyészség 13 hónapja
- "A tréning ma már nem úri hóbort" - Merre tart a magyar tréningpiac 2025-ben? 1 éve
- "HR vezetők, figyelem! Így fejlesztheti csapatát célzott, gyakorlatias képzésekkel - díjmentes konzultációval" 1 éve
- Itt vannak az Év trénere díj nyertesei 1 éve
- Itt a lista, ezek a legnagyobb tréningcégek Magyarországon 1 éve
- Felkészülés a jövő kihívásaira: Komplex vállalati képzések a Viapantól 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?