Norbi: update - a hamis kakaóscsiga és az önértékelés csapdái
Nem a nőkkel van a baj. A nők nagyon is sokat dolgoznak az önértékelésükön. Többet, mint a férfiak. Jobban is állnak vele, annak ellenére, hogy nem épp egy egyenlőségelvű, felvilágosult társadalomban élünk. És nem is a férfiakkal van a baj. Vagyis: van velük baj, de inkább nekik van bajuk magukkal, a kóros teljesítménykényszerrel. Az igazi baj a hitelességgel van, írja Mihalik Judit a HR Blogon.
Mert mindannyian bábozunk
Eljátsszuk, hogy fontosak vagyunk: rohanunk, nehogy kiderüljön, nincs dolgunk. Mert akinek nincs dolga, az dologtalan, aki nem lelkes, az lelketlen, aki kelletlen, az nem kell. Azt is eljátsszuk, hogy rendben vagyunk magunkkal, életünkkel. Csodás szelfiken mosolyogunk a világba, miközben cifrán nyomorúságos magányban éljük az életünket, vagy szabadnak hazudott, de valójában az elköteleződést és elfogadást teljességgel nélkülöző kapcsolatokban, érzelmi sivárságban, egy nárcisztikus ember mellett, vagy inkább alatt. Azt is, hogy a gyerek rendben van (honnan tudnánk, nem áll szóba velünk), azt is, hogy pont ezt az életet akartuk, ezt a munkát, ezt az életcélt.
Kevés az önmagával igazán hitelesen rendben lévő ember.
Azt tanultuk, hogy a sebezhetőség szégyen, és a tökéletlenség a vesztesek billogja. Még panaszkodó nemzet vagyunk, de már tanuljuk az elfojtást.
Amikor egy ehhez hasonló eset felkavarja az állóvizet, valójában ezek a hangok szólalnak meg bennünk. Felelőst keresünk, mert a világ zűrzavaros és álnok, ezért igazán megérdemlünk néha egy kis vigaszt, mondjuk egy tripla profiterolt.
Egy olyan társadalomban, ahol az emberek rendben vannak magukkal, ahol az önértékelésük és önbecsülésük nem relatív, hanem abszolút, mert belülről fakad, ott egy ilyen elszólás, bármennyire is vérlázító, csendes mosolygást sem vált ki. Hiszen, aki mondta, az a közbeszédet tekintve: senki. Egy ügyes, rámenős és valószínűleg nagy munkabírású, mélyről jött ember, aki nem túl tanult, nem is túl kifinomult. Valószínűleg mondott már ennél cifrábbat is, csak mi épp nem hallottuk.
Folytatás a HR Blogon.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?