Nőtt a munkanélküliség
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbben dolgoztak, de több volt az állástalan is idén augusztus és október között, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A munkanélküliségi ráta az időszakban 7,4 százalékos volt, ami 0,1 százalékos növekedést jelent éves szinten.
Idén augusztus és október között a foglalkoztatottak száma 3 957 000, a munkanélkülieké 317 ezer fő volt; ez utóbbi 7,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, ami 0,1 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - közölte kedden honlapján a KSH. Az állástalanok száma viszont negyedéves összevetésben 0,3 százalékponttal csökkent.
A vizsgált időszakban a 15-74 éves népesség 55,3 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 65,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon; így 24 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel ezelőtt, a foglalkoztatotti létszám elérte a 3 millió 957 ezret.
A vizsgált időszakban a 15-74 éves népesség 55,3 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 65,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon; így 24 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel ezelőtt, a foglalkoztatotti létszám elérte a 3 millió 957 ezret.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?