Növekedési hitelből is fedezhetőek a bérköltségek
Az április 20-tól mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető növekedési hitelprogram hajrá (nhp hajrá) felhasználható a munkaerőköltség fedezésére is.
A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető, 1500 milliárd forintnyi, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású forrás az eddigieknél szélesebb körben használható, elősegítve a koronavírus gazdasági hatásainak átvészelését, a kkv-k megerősödését és további növekedését.
A növekedési hitelprogram (nhp) az elmúlt 7 évben közel 50 ezer mikro-, kis és középvállalkozás számára biztosított kedvező és kiszámítható kamatozású forrást.
A vállalatok megváltozott finanszírozási igényeihez igazodó nhp hajrá az elkövetkező időszakban ismét kiemelt szerepet kaphat.
A cél a munkahelyek és termelési kapacitások megtartása, valamint a vállalatok likviditásának biztosítása. Lehetőség lesz forgóeszközhitelek felvételére, lényegében szabad felhasználási lehetőséggel.
A forrás így felhasználható vevőkövetelés- és készletfinanszírozáson túl a munkaerőköltség fedezésére, továbbá előfinanszírozhatók EU-s támogatások is, legfeljebb hároméves futamidő mellett.
Kiválthatók korábban nem az nhp keretében felvett hitelek is, amennyiben azok célja az nhp hajrában engedélyezett hitelcélokkal összhangban van.
A vállalkozásoknak egyszerre több bankot is érdemes megkeresniük hiteligényükkel, hogy minél gyorsabban, minél alacsonyabb kamat és minél kedvezőbb feltételek mellett jussanak finanszírozáshoz - hívja fel a figyelmet a jegybank közleményében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?