kapubanner for mobile

Növekednek a bérminimumok jövőre

Januártól emelkednek a legalacsonyabb összeghatárok: 69 000 forint lesz a minimálbér és nő a szakmunkásokat megillető bérminimum is. A nyugdíjminimum összege 28 460 forint lesz, mellyel együtt a szociális támogatások is változnak - összegzi a Népszava.

images

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban két éve kötött hároméves bérmegállapodás alapján 65 500 forintról 69 000 forintra emelkedik jövőre a minimálbér összege, a szakmunkások bérminimuma pedig 72 100 forintról 75 400-ra nő. A két évnél hosszabb gyakorlattal rendelkezők, illetve az 50 év felettiek ennél nagyobb összegre számíthatnak, az idei 82 800 forint helyett legalább 86 300 forintot vihetnek haza januártól - részletezi a Népszava.

Nemcsak a bérminimumok, hanem maguk a fizetések is változnak, az OÉT-en született megállapodás szerint 5-7,5 százalékos keresetemelésben bízhatnak a munkavállalók, a változás pontos mértéke azonban a helyi béralkutól függ; a közszférában pedig átlagosan 5 százalékkal nő a köztisztviselők illetményalapja és a közalkalmazotti bértábla tételei is.

Átlagosan 5 százalékkal, vagyis a tervezett inflációt meghaladó mértékben nőnek a nyugdíjak januártól, és természetesen folytatódik a nyugdíjkorrekciós program is. Az 1991 és 1996 között nyugdíjba ment 760 000 ellátott az 5 százalékon túl további 4 százalékos emelésre számíthat. Emellett változik az öregségi nyugdíjminimum is, az idei 27 130 forintról 28 460 forintra nő, ezzel együtt emelkedik a gyermekgondozási segély (gyes) is. A gyermekgondozási díj (gyed) pedig 8 százalékkal lesz magasabb, a minimálbér kétszeresének megfelelő, legfeljebb bruttó 131 000 forintról 138 000 forintra emelkedik.

Népszava
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek