Nyelvi coaching? Az meg mi?
A nyelvoktatás éppen divatos alternatívája? A hagyományos nyelvtanulással kudarcot vallott nyelvtanulók mentőöve? Sokakban merülhetnek fel ezek a kérdések, jogosan. Fontos leszögezni: a nyelvi coaching nem helyettesíti a nyelvtanulási folyamatot, hanem kiegészíti, erősíti, kíséri azt. Beszámoló a 2018. márciusában megrendezett Nyelvi coaching ma - aktuális körkép című szakmai eseményről.
A ma Magyarországon dolgozó nyelvi coachok színe-java azzal a céllal vett részt a Nyelvi coaching ma - aktuális körkép című szakmai fórumon, hogy népszerűsítsék a nyelvi coachingot, és erősítsék annak jelenlétét a nyelvi szolgáltatások piacán. Hogy mennyire (nem) ismert a nyelvi coaching a tréningpiacon és a nyelvtanulók körében, illetve milyen ellenállásba ütközik gyakran a nyelvtanárok részéről - erre hívta fel a figyelmet Buzásné Mokos Boglárka ACC is az esemény bevezető előadásában.
A nyelvi coaching egy izgalmas, bizalmon és partneri viszonyon alapuló folyamat. Működik minden korosztállyal, de elsősorban 10+-os, önmagát már jól ismerő, reflektálni tudó nyelvtanulókkal hatékony igazán. Fontos együttgondolkodás, értékteremtés történik a coaching folyamat során, hiszen a kimenet nem egy konkrét igeidő elsajátítása, hanem az, hogy a nyelvtanuló ráébred, mennyi lehetőséggel élhet például egy-egy idegen nyelvű munkahelyi helyzetben, és hogyan tud ezeknél a kihívásoknál a leghatékonyabban helyt állni.
Azonban mivel foglalkozik pontosan egy nyelvi coach? Miben közös, illetve miben tér el a munkája egy nyelvtanárétól vagy trénerétől? - vette át a szót Kovács Gabriella ACC. Meglátása szerint szinte minden nyelvtanárban ott lakozik a coach is, kérdés, hogy mennyire tudatosan van jelen, illetve mennyire képes nyitni az újdonságok felé, és elszakadni a hagyományos tanárszereptől a nagyobb hatékonyság érdekében.
A nyelvi coaching egyik nyilvánvaló eltérése a hagyományos nyelvoktatástól az, hogy itt nincs kötött tematika, sem fix anyagok. Egy nyelvi coach kreatív, személyre szabott eszköztárral dolgozik az együtttanulási folyamat során. Hogy pontosan milyennel - ezt a kérdéskört járta körbe Kovács Beáta nyelvi coach. Példaként a helyes tanulástechnikát, időgazdálkodást, SMART célkitűzést, korlátozó hiedelmeink feloldását mutatta be, de szó esett a képek, szókártyák, feladatlapok coaching eszközzé válásáról is, hogy ezzel is rávilágítson egy fontos dologra: van élet a tankönyvekre épülő egyéni vagy csoportos nyelvtanuláson túl is.
Természetesen a nyelvi coaching sem korlátozódik kizárólag egyéni folyamatokra, hanem megvalósulhat team vagy csoportos coaching formájában is. De mi a team coaching hozzáadott értéke, ami ezt a prémium szolgáltatást megkülönbözteti a hagyományos, csoportos nyelvtanfolyamoktól? A passzív tananyagbefogadás helyett készség- és a munkahelyi kompetenciák fejlesztésén van a hangsúly, amit közösségi élményként élnek meg a coacheek - foglalta össze Csender Anikó nyelvi coach. Mindeközben a coacheek olyan „járulékos” képességei is fejlődnek, mint a kooperáció, problémamegoldás és konstruktív visszajelzés adása egymás számára.
Alapvetően is fontos meghatározni, hogy mi az a többlet, amivel egy nyelvi coach rendelkezik. Vagy csak egy új címkét aggatunk egy régi bőröndre? Milyen jellemző problémákat, elakadásokat támogathat a nyelvi coaching?
Az esemény utolsó részében a résztvevők a nyelvi coaching körüli, gyakran felmerülő kérdésekre keresték a lehetséges válaszokat Bilski Veronika World Café vezetői támogatásával. A nyelvi coaching alkalmas lehet az önismeret, a személyiség fejlesztésére, új szemléletmód kialakítására magánéletbeli és szakmai területeken, illetve az önálló tanulás készségének fejlesztésére is. A résztvevők egyöntetűen időszerűnek és fontosnak tartják a nyelvi coaching mint szakma elfogadtatását a nyelvtanári és coach közösségben egyaránt. Ezért szorgalmazzák a jelenlétet a köztudatban, és a szakma képviseletét.
A nyelvtanulók számára a nyelvi coaching tehát valóban jelenthet egy új, értékes alternatívát, egy szemléletet, amivel közelebb kerülhetnek céljaikhoz. A nyelvi coaching iránt érdeklődő szakmabeliek számára is sok lehetőség van már a piacon: létezik akkreditált nyelvi coach képzés, illetve a nyelvtanároknak alapozó és haladó nyelvi coaching szemléletű tréningek is elérhetőek. Szerencsére egyre több tanár és tréner érdeklődik a képzések iránt, és ezzel együtt egyre nagyobb szükség van a további együttműködésre, fejlődésre, workshopok megrendezésére. Izgalmas, átmeneti, egyértelműen keresésfókuszú időszak az idei év a nyelvi coachok szakmai közösségének. Ez az esemény megadta a pozitív alaphangot, és bizakodó légkört teremtett az erre fogékony nyelvi szolgáltatók és tréning cégek körében. A cél, hogy a jövőben a nyelvi coaching értékét mind a vállalati, mind a lakossági ügyfélkör felismerje és keresse.
Kovács Gabriella ACC és Csender Anikó nyelvi coachok
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Nem csak a mesterséges intelligenciához való alkalmazkodás függvénye, hogy versenyképesek maradunk-e a szakmánkban. Ahhoz, hogy naprakészek maradjunk... Teljes cikk
Átadták a Prism Award 2024 díjakat. Teljes cikk
Évszázadok óta próbáljuk összerakni a boldogság receptjét és megtalálni az élet értelmét. Ezzel nincs is baj. Viszont hiányzik valami ezen... Teljes cikk
- 5-ből 1 munkavállaló úgy érzi, hogy nem uralja a karrierjét 4 hete
- Mesterséges intelligencia a nyelvoktatásban: "Az AI már megírja helyettem", de ki beszél majd helyetted? 4 hete
- Ezek a legjobb céges coaching gyakorlatok 2 hónapja
- Már spanyolul és franciául is térítésmentesen tanulhatnak a diákok 3 hónapja
- Miért fullad kudarcba a legtöbb vállalati nyelvoktatás? És mit tehetsz ellene? 3 hónapja
- Elég volt a motiválásból! 3 hónapja
- Milyen munkakörben van szükség angol nyelvismeretre? 5 hónapja
- A fiatal dolgozókat zavarja leginkább, ha kollégájuk panaszkodik 6 hónapja
- Mit lehet tenni, ha a dolgozó éppen csak annyit dolgozik, amennyit nagyon muszáj? 7 hónapja
- Hogyan érvényesíthető a coaching szemléletű vezetés multinacionális környezetben? 7 hónapja
- Belépés a nagybetűs életbe - Ezért elégedetlenek a munkaadók a Z generációsokkal 8 hónapja