Nyolcadik alkalommal adták át a Mentor Oscart
A kiváló mentorok és mentoringot alkalmazó szervezetek több mint 5 millió forint értékű díjazásban részesültek: Az Erste Bank Hungary Zrt. szervezeti, míg Zsoldos Imre (Celanese Magyarország Kft.) egyéni kategóriában kapott első helyezést - írják sajtóközleményükben.
Díjátadó: prezentáltak a nyertesek
A rangos szakmai eseményt a díj egyik alapítója, Komócsin Laura nyitotta meg, majd Kocsi Ilona, a BOOM Magazin főszerkesztője mondott ünnepi beszédet. „Az igazi mentorok nem azok, akik folyamatosan a kezünket fogják, és helyettünk döntenek, hanem azok, akik akkor és addig fogják, amíg szükségünk van rá. A mostani győztesek között sok ilyen igazi mentor van.” - idézte a 365 üzleti történet című könyvből.
A pályázatok az üzleti élet minden területéről érkeztek: a kis- és középvállalatoktól ugyanúgy, mint a nagyvállalatoktól. Lehetett pályázni egyéni és szervezeti kategóriákban, illetve ajánlásra, meghívásra, vagy a nyílt kiírás alapján.
A 2018-ban nevezett pályázók közül mind szervezeti, mind egyéni kategóriában az első három helyezettet és egy-egy különdíjast jutalmaztak. A díjakat a zsűri tagjaitól személyesen vehették át a nyertesek, a pályázók rövid bemutatkozó prezentációja után.
A szervezeti kategória díjazottjai:
1. Erste Bank Hungary Zrt.
2. Dm Kft.
3. Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft.
Különdíj: Bio-E-Ssence Kft.
Az egyéni kategória díjazottjai:
1. Zsoldos Imre (Celanese Magyarország Kft.)
2. Horváth Rita (Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.))
3. Gazdag Krisztina (Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Kft.)
Különdíj: Nagy István
A szervezeti kategória nyertese az Erste Bank Hungary Zrt. az utóbbi években sokat tett azért, hogy mentor programjukba minél szélesebb vezetői kört vonjanak be, és a mindennapi munkát a teljes munkavállalói életciklus során a mentoring beépítésével is támogassák. Programjuk fontos eleme a bizalmi kapcsolat hangsúlyozása, ezért a cégen belül a mentoringra való jelentkezés önkéntes alapú, továbbá a mentorált választhatja ki azt a vezetőt, akivel szívesen dolgozna együtt mentorként.
A Dm Kft. teljesítményében kiemelkedő, hogy a cég a mentoringot több, eltérő funkciójú szervezeti egységében egyidejűleg vezette be. A központi irodákban dolgozó munkavállalókon túl az üzletekben és 2018-tól a raktárban dolgozók is kaphatnak maguk mellé mentort. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy az indítása óta már több, mint 300 dolgozót sikerült bevonniuk a 6 hónapos mentoring programjukba.
A Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. értékesítők számára bevezetett mentor programjának eredményessége számokban is mérhető: az elmúlt másfél évben cégcsoport szinten közel négyezer próbavásárlás alapján az eladótéri munkatársak teljesítményén mért összeredmény 5%-kal nőtt.
Az idei szervezeti különdíjat kiérdemlő Bio-E-Ssence Kft. Magyarországon élen jár a kkv szektorban ma még alacsonyabb számban előforduló mentoring alkalmazásában. Célkitűzésük Kelet-Magyarország úttörőivé válni a mentoring területén.
A legjobb mentor címét Zsoldos Imre, a Celanese Magyarország Kft. pénzügyi igazgatója vihette haza, aki a korábbi években már a Vodafone Shared Service Budapest és a Roche Európa Szolgáltató Központ Kft. színeiben is a díjazottak között szerepelt. 10 éves vezetői múltja során több, mint 50 munkavállalót mentorált, a coaching-mentoring kultúrára alapozva több szervezeti programot is elindított. A mentoringot a cégen kívül más vállalatoknál, illetve külföldi konferenciákon is népszerűsíti. „A mentoring eredményeként a vezető és a beosztott között olyan támogató kapcsolat alakul ki, ami jelentősen növeli a munkavállalói elkötelezettséget. Nálam például, tavaly a fluktuáció a piaci átlag fele volt.” - számolt be tapasztalatairól Zsoldos.
A Vodafone Magyarországnál dolgozó Horváth Ritát többszörösen is meglepetésként érte a díj, hisz pályázatát tudtán kívül kollégái küldték be. Az elismerést a mentoring során tanúsított hiteles, önazonos, őszinte munkájáért kapta.
III. helyezett lett a Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Kft. munkatársa, Gazdag Krisztina. A mentoring területén nagy múlttal rendelkező cégnél Krisztina 5 éve folytat mentori munkát formális keretek között. „Kriszta nem csak jó példát állított, hanem segített megtalálni a konkrét megoldásokat, megmagyarázni, hogy mit és hogyan ért el a saját sikerein keresztül” - méltatta egyik mentoráltja.
Nagy István missziójának tartja a kékgalléros munkavállalók támogatását, a többre hivatott munkatársak szisztematikus keresését, segítését. Mentoráltjai közül ma már többen főiskolára járnak, vezetői pozícióba kerültek. Eredményes és példamutató munkáját különdíjjal jutalmazta a zsűri.
A díjazottak a több mint 5 millió forint értékű jutalom mellett belépőt kaptak a 2019-es Mentor Klubba, ahol három havi rendszerességgel cserélnek tapasztalatot a mentoringgal foglalkozó hazai szakemberek.
Akik a döntést hozták
A Mentor Oscart hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését.
- dr. Dobay Róbert (Menedzsmentor Kft.)
- Füzér Gábor (Assessment Systems Hungary Kft.)
- Gerlei Béla (Karrier Intézet Kft.)
- Komócsin Laura (Business Coach Kft.)
- Bincze Beáta (Business Coach Kft.)
- Skonda Mária exeutive coach és mentor
Idén is várják a Mentor Oscar díjra a pályázatokat 2019. december 1-ig (részletes információ: www.mentoroscar.hu ).
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A kiváló tanulmányi eredmény sokáig a siker biztos előszobájának számított, a kutatások azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.... Teljes cikk
Az AI-t a leépítések fő okaként emlegetik, most mégis fordulat látszik. Egy friss globális CEO-felmérés szerint 2026-ban nőhet a pályakezdők és... Teljes cikk
Jubileumi évéhez érkezett az Év Projektmenedzsere Díj, amelyet immár 25. alkalommal ítélt oda a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla. Az idei... Teljes cikk
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 3 hete
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 3 hete
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 3 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 3 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 4 hete
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 4 hete
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 1 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 1 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben