Nyugdíj mellett nem taníthatok?
Nyugdíjas, többdiplomás, 10 éves vállalati és 30 éves tanítási gyakorlattal bíró mérnöktanár vagyok. A volt iskolám igazgatóhelyettese felkért, hogy egy felnőtt OKJ-s szakmai (iskolai) képzésben vállaljak megbízási szerződéssel óraadást. Azonban a polgármesteri hivatalban ezt nem engedélyezték, mivel vagy a nyugdíjamat, vagy a vállalt munkám utáni díjat kaphatom, ami azt jelentené, hogy ez esetben ingyen dolgoznék. Önnek mi a véleménye, lehetséges-e a nyugdíjam megtartása melletti tanítás, úgy, hogy a nyugdíjam mellett az óradíjamat is megkapjam?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Az Ön leírása szerint azonban nem közalkalmazotti jogviszonyban, hanem megbízási szerződés alapján adna órákat. Ebben az esetben felvehető a nyugdíj is és a megbízási díj is (korlátozás nélkül), viszont a közszférára vonatkozó nyugdíjpolitikai irányelvekről szóló kormányhatározat szerint előzetes kormányzati (fenntartói) engedély szükséges ahhoz, hogy az iskolája megbízási szerződést köthessen Önnel.
A vonatkozó kormányhatározatot a következő összefoglalóm bevezetéséből ismerheti meg.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk
Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk
2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk
- Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban 5 napja
- Miért a nyugdíjasokon spórol a kormány? 5 napja
- Munkaerőhiány? Itt a rejtett 400 ezres tartalék - digitális, rugalmas, elérhető 5 napja
- Csökkentheti-e a segély, a gyed vagy a gyes a nyugdíjat? Itt a válasz 6 napja
- 800 ezer magyar nyugdíjas a létminimum alatt él 1 hete
- Egyre többen vannak, akik a szabadságuk alatt sem tudnak elszakadni a munkától 2 hete
- Az öregségi nyugdíjban részesülők teljes ellátásának átlag- és mediánösszege - grafikon 2 hete
- Felszólították a németeket: dolgozzanak többet és hatékonyabban 2 hete
- Döntött a bíróság: Jogilag mindegy, hogy a tanár tiltakozik vagy részegen otthon marad – kirúgható 2 hete
- Rövidítene a munkanapokon két közép-európai ország - forradalmi lépés vagy gazdasági öngól? 3 hete
- A vezetők rejtett fegyvere: így alakítják át a munkahelyeket a túlélésért 3 hete