ORFK: nem elküldik, elengedik
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Országos Rendőr-főkapitányság nem küldi el az embereket, pusztán arról van szó, hogy, aki sikeresen pályázik a vám- és pénzügyőrség meghirdetett állásaira, azokat elengedjük - mondta Garamvölgyi László ezredes. Az ORFK szóvivője a Népszabadságban ma megjelentekre reagált. A napilap "ORFK: Aki akar, mehet" című cikkében azt írta, hogy négyszáz nyomozóval kívánja bővíteni ötszáz fős bűnügyi szolgálatát szeptember 15-ig a vám- és pénzügyőrség. Kétszáz nyomozót belső átcsoportosítással és átképzéssel állítanak ki, a többit döntően a rendőrségtől remélik átvenni, a pénzügyi nyomozók számára a héten írják ki a pályázatot a vámőrség által kínált munkahelyekre - írta a lap, amely szerint ezzel kapcsolatban a rendőrség illetékesei azt közölték: "aki akar, mehet". Garamvölgyi László az MTI-nek azt mondta: az újságcikk nem az ORFK hivatalos álláspontját közvetíti, "a cím által sugallt közömbösség távol áll a rendőri vezetés által kialakított állásponttól". "A cím a cikkben nevesített pénzügyi nyomozókra utal, akik jelenleg a rendőrség állományában dolgoznak, de ha sikerrel pályáznak a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által meghirdetett 200 álláshely egyikére, természetesen megkapják a lehetőséget arra, hogy átkerüljenek a VPOP állományába" - hangsúlyozta. Megerősítette: aki akar, pályázhat, és ha sikeres a pályázata, el is engedik a rendőrség állományából, de nem elbocsátásról van szó.
Garamvölgyi László az MTI-nek azt mondta: az újságcikk nem az ORFK hivatalos álláspontját közvetíti, "a cím által sugallt közömbösség távol áll a rendőri vezetés által kialakított állásponttól". "A cím a cikkben nevesített pénzügyi nyomozókra utal, akik jelenleg a rendőrség állományában dolgoznak, de ha sikerrel pályáznak a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által meghirdetett 200 álláshely egyikére, természetesen megkapják a lehetőséget arra, hogy átkerüljenek a VPOP állományába" - hangsúlyozta. Megerősítette: aki akar, pályázhat, és ha sikeres a pályázata, el is engedik a rendőrség állományából, de nem elbocsátásról van szó.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?