Óriási a hiány pilótából és légiutas-kísérőből
Hatalmas kihívás elé állítja a légi közlekedési szektort az elkövetkező húsz esztendőben a megfelelően képzett munkaerő megszerzése. A Boeing legfrissebb prognózisa szerint a következő két évtizedben csaknem két és fél millió légiutas-kísérőre, pilótára és technikai személyzetre lesz szüksége világszerte az ágazatnak - számol be róla a hirado.hu.
A Ryanair pedig akár ötszáz pilótát is azonnal felvenne. De nem csak pilótákból mutatkozik komoly hiány, légiutas-kísérőkből és karbantartókból sincs elég. Mindhárom kategória közös jellemzője, hogy a legtöbb új szakemberre az ázsia-óceániai térségben, Észak-Amerikában, illetve Európában van igény. A kiemelkedő kereslet arra készteti a piac szereplőit, hogy jóval az átlag feletti fizetéseket és egyéb juttatásokat kínáljanak - írják.
Nemrégiben légiutas-kísérőket toborzott Budapesten az Emirates nemzetközi légitársaság. A cég korábbi közleményéből kiderült, hogy a kezdő fizetés adómentes, és átváltva átlagosan 750 ezer forintra rúg havonta.
A Wizz Air légiutas-kísérőinek kezdő fizetése nettó kétszázezer forint körül volt, ezt azonban nagyban befolyásolja a repült órák száma, így a 250 ezres nettó is elérhető.
Az Egyesült Államokban a légiutas-kísérők évente átlagosan 12 millió 830 ezer forintnak megfelelő összeget keresnek.
Fotó: Pixabay
hirado.hu
Nemrégiben légiutas-kísérőket toborzott Budapesten az Emirates nemzetközi légitársaság. A cég korábbi közleményéből kiderült, hogy a kezdő fizetés adómentes, és átváltva átlagosan 750 ezer forintra rúg havonta.
A Wizz Air légiutas-kísérőinek kezdő fizetése nettó kétszázezer forint körül volt, ezt azonban nagyban befolyásolja a repült órák száma, így a 250 ezres nettó is elérhető.
Az Egyesült Államokban a légiutas-kísérők évente átlagosan 12 millió 830 ezer forintnak megfelelő összeget keresnek.
Fotó: Pixabay
hirado.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?