kapubanner for mobile

Összeomolhat az egészségügy?

A Magyar Rezidens Szövetség érdemi forrásbővítés nélkül nem látja biztosítottnak a betegek biztonságos ellátását, és a megfelelő mértékű munkabérek előteremtését. A kórházszövetség elnöke szerint forrásbevonás nélkül kritikus lehet a helyzet 2016-ban.

A szövetség közleményében úgy fogalmazott, a rezidensszövetség támogatásáról biztosítja azon személyeket és szervezeteket, amelyek aggodalmuknak adtak hangot a jövő évi költségvetés tervezett egészségügyi kiadásait látva.

Nem vitatják azt a szemléletet, hogy lehetne a kórházstruktúrát hatékonyabban is működtetni, és támogatnak minden olyan intézkedést, ami a forráselosztás hatékonyságát, a jogszabályok betartását, a rendszer tisztulását segíti elő, továbbá bíznak abban, hogy a kormányzat kiemelt céljai között szerepel a biztonságos betegellátáshoz szükséges jövő évi forrás megteremtése.

A rezidensek közleményükben úgy fogalmaznak, tettre készen várják az új, tiszta, átlátható, hazugságmentes és hálapénz-mentes egészségügyet, amelyben tisztességben lehet gyógyulni és gyógyítani, és amely nem kárhoztatja az orvosokat megélhetési bűnözőkké. Hozzátették, szeretnének kötelességeiknek itthon eleget tenni, de jelenleg ehhez nem biztosítottak a feltételek.

A Magyar Kórházszövetség elnöke közleményében azt írta, a társadalmat veszélyeztető kritikus helyzet elkerüléséhez módszeres és tervezett forrásbevonásra van szükség az egészségügyben, ezt a 2016-os költségvetési tervezet nem biztosítja.

Velkey György szerint a jövő évi költségvetés tervezete alapján az egészségügy jövőre sem számíthat arra, hogy a finanszírozás fedezné az ellátást.

Legalább 120 milliárd forinttal kell növelni az egészségügy 2016-os költségvetését, és ez is csak a legsürgősebb kárenyhítésre lenne elég - hangsúlyozta. Az egészségügyi közfinanszírozást véleménye szerint az ország hazai össztermékének, GDP-jének két százalékával kellene emelni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Database Administrator

A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk

QA Engineer

A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk

Social Media Manager

A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk