kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Parragh László: erősödött a kamarai rendszer, nőtt a társadalmi elismertsége

Szerinte a költségvetés jó helyzete lehetővé tenné, hogy még több állami bevételről mondjon le az állam a bérfejlesztés javára - írja az MTI.

A kamarai rendszer tekintélye, súlya az idén erősödött, nőtt a társadalmi elismertsége a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint.

Parragh László az ipari és kereskedelmi kamarai elnökök előtt tartott évzáró budapesti rendezvényen úgy fogalmazott: beigazolódott előrejelzéseik helyessége. Példaként említette, hogy 4 százalék körüli gazdasági növekedést prognosztizáltak az idei évre, és ez teljesül, jövőre pedig a tartós gazdasági növekedés alapjait kell lerakni a fenntarthatóság érdekében.

Az idő igazolta az általuk is kezdeményezett bérfelzárkóztatás helyességét, nőttek a bérek, emelkedett a fogyasztás, a költségvetési egyensúly a meghatározott keretek között maradt - tette hozzá.

Szerinte a költségvetés jó helyzete lehetővé tenné, hogy még több állami bevételről mondjon le az állam a bérfejlesztés javára.

Parragh László úgy látja, hogy a kamara társadalmi elismertségének javulása a magyar gazdaság teljesítményének is szól.

Jelezte, jelentős változást hoz a kamarai rendszerben a választott bíróság újjászervezése. A tervek szerint hamarosan kiválasztják a november végéig jelentkezettek közül a választott bírókat, az eddigi energetikai és pénzügyi választott bíróságok bekerülnek a kamarai rendszerben már működő testület mellé, új elnökséget választanak, és mindezt a változást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2018 január végére összehívott küldöttgyűlése hagyja jóvá.

Az átalakítástól azt várják, hogy egyre több szerződésben jelölik meg az MKIK mellett működő választott bíróságot vitás kérdések eldöntésére, és Magyarországon rendezik majd a vállalatok jogi vitájukat, nem külföldön - tette hozzá Parragh László.

A kormánnyal való együttműködést eredményesnek nevezte az MKIK elnöke.

Felidézte, hogy a kormány több kamarai javaslatot is elfogadott, például a kisadózó vállalkozók tételes adójának és a kisvállalati adó kedvezményeinek bővítését, az alanyi áfamentes értékhatár 8 millió forintra emelését, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszerre való felkészülés idejét meghosszabbították.

A Széchenyi Kártya program is sikereket tudott felmutatni - mondta Parragh László. Az kártya indulása óta, 2002. augusztus 1. és 2017. november 17. között 348 145 igénylést fogadtak be a közreműködők, ez idő alatt 262 150 hitelügylet jött létre, és 1888 milliárd forintnál több hitelt helyeztek ki, ebből csak az idén rekord mennyiségű, 200 milliárd forint kedvezményes finanszírozási lehetőséget juttattak el a kisvállalkozásokhoz - tette hozzá.

Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fontos feladatának nevezte, hogy 2018-ban rendezik meg - a kelet-európai régióban elsőként - a fiatal szakmunkások európai bajnokságát, az EuroSkills versenyt, amelyre 28 országból megközelítően 600 versenyző érkezik 40 szakmában. Az eseményre 80 ezer látogatót várnak, köztük pályaválasztás előtt álló iskolásokat.

MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk